Nekiment az Adblock a Facebooknak

adblock mac macbook reklám blokkolás
AdBlock
Vágólapra másolva!
Az Adblock éles kritikát fogalmazott meg a Facebook ellen, amiért a közösségi oldal szembemegy a reklámblokkoló megoldásokkal.
Vágólapra másolva!

MInden azzal kezdődött, hogy a Facebook bejelntette: mindent megtesznek az oldalukon futtatott reklámblokkoló programok illetve bővítmények kiirtásáért. A közösségi oldal egy saját fejlesztésű megoldást eszelt ki, amivel már

az asztali gépeken is korlátozni lehet a reklámblokkolókat,

ami a Facebook alkalmazásában már eddig is lehetséges volt.

A hivatalos indoklás szerint a cél, hogy jobb reklámokat mutathassanak, amiket a felhasználók elfogadnak és nem akarnak majd blokkolni.

Valahogy így működik a reklámblokkolás Forrás: AdBlock Plus

Az AdBlocknak nagyon nem tetszik

Az Adblock Plus ezt követően nyíltan nekiment a Facebooknak, mivel szerintük

A blokkolóprogram üzemeltetője szerint pont azért kell akár az övékhez hasonló megoldásokat bevetni, hogy az idegesítőnek tartott hirdetésektől megszabadulhassunk.

Sőt, ennél is tovább mentek, az Adblock Plus úgy véli,

A Facebook már korábban is hangot adott azon aggodalmának, hogy a reklámblokkolók komoly veszteségeket okoznak. Azonban ez idáig nem tettek az ügyben konkrét lépéseket.

A Procter & Gamble reklámcég marketingigazgatója is úgy véli, meg kell találni az egyensúlyt a nagy tömeg elérése és a precíz hirdetések között.