Az Apple alapító aggódik az új iPhone-ok miatt

2016.08.24. 11:18

Olyan lesz az iPhone 7, mint a tavalyi Macbook: az összes kedvenc bemenetünket eltávolítják róla, ez pedig még inkább macerát okoz, és pluszköltséget.

A kiszivárgott hírek szerint két hét múlva, szeptember 7-én érkeznek az új Apple telefonok. Az iPhone 7 széria kapcsán egyre többen fogalmazták meg aggodalmukat, köztük Steve Wozniak, Apple alapító is.

Szerinte nagyon rossz ötlet eltávolítani az okostelefonról a jack bemenetet. Ő sem híve a bluetoothos zenehallgatásnak, mint fogalmazott:ugyanaz a szám laposnak hat Bluetoothon keresztül.

Az apró jack bemenet a múlté lehetForrás: Apple

Persze az Apple kínál majd adaptert, mellyel továbbra is tudjuk használni hagyományos, vezetékes füleseinket, de kicsit olyan ez a helyet, mint a Macbookkal, amin egyszem USB-C csatlakozót hagytak: töltésre, adatforgalomra, kiegészítők csatlakoztatására, szóval mindenre.

Ez pedig jelenleg méginkább bonyolítja a felhasználó életét, mint segítené.

Apple: