Még krémesebb lett az új Android

android N
A nugát tűnt a legjobb választásnak
Vágólapra másolva!
A legújabb Nexus készülékekre elérhetővé vált az Android 7.0 Nougat operációs rendszer. A változásokat nem a külsőben, hanem leginkább a motorháztető alatt kell keresni.
Vágólapra másolva!

Az Android operációs rendszer a forgalomba hozott készülékek meglehetősen nagy hányadán fut, az iOS nyilván elég nehéz helyzetben van, hiszen kizárólag az Apple készülékeire telepítik fel, a Windows vagy éppen a BlackBerry OS pedig szinte már teljesen megszűntek létezni.

A Google szoftvere jellemzően évente újul meg, és az ábécésorrendet követve mindig valamilyen édesség nevét rejti, gondoljunk csak a 4.0-s Ice Cream Sandwich-re (jégkrémszendvics), az 5.0-s Jelly Beanre (zselés cukor), vagy éppen a 6.0-s Marshmallow-ra (mályvacukor).

Az Android 7-es verziója a Nougat nevet kapta Forrás: Android - Twitter

Idén az N-re került a sor, mi magyarok pedig abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy a

7-es verziónak a Nougat nevet adományozták,

ami a mi kis nyelvünkön is kvázi ugyanúgy ejtendő (nugát), ahogy angolul.

Már a tavalyi változatnál is látszott, hogy a Google nem az ikonkészleten és a külsőn szeretne nagymértékben javítani, hanem inkább hasznos fícsörökkel örvendeztetné meg a készüléktulajdonosokat.

Nincs ez másképpen most sem, olyan funkciók kerültek be az Androidba, amiket némely esetben már láttunk egyes gyártók felületein, mégis most már lényegében kötelezők lesznek mindenki számára.

Két ablak egymás mellett

Talán a legfontosabb újítás, hogy immár

gyárilag támogatott a kétablakos mód,

vagyis a képernyőt kettéosztva két applikációt tudunk egymás mellett használni, akár fektetett, akár álló nézetben.

Ehhez az alkalmazásváltóra (végre van minden törlés gomb) kell hosszan nyomni, majd az éppen futó program felülre ugrik, egy listából pedig kiválaszthatjuk, hogy mi legyen az aktuális párja.

Két ablak egymás mellett, amit az alkalmazásváltó segít Forrás: Origo

Ez hasznos tud lenni, amikor mondjuk olvasunk egy weboldalt, és közben megnéznénk egy üzenetet, vagy filmezünk, és ezalatt szeretnénk kiszámolni valamit.

A folyamat terheli a hardvert, nem véletlen, hogy egyelőre csak az újabb típusú Nexus készülékekre érhető el a szoftver.

Jelentősen újragondolt értesítési felület

A külső tekintetében, ahogy írtuk, nem történt nagy előrelépés, kivéve az információs sávot. Amint legördítjük a függönyt, nézünk, hogy ejnye, milyen jól néz ki ez a megoldás.

Felül ugyanis rögtön megjelennek a legfontosabb gyorskapcsolók,

így pillanatok alatt elérjük a wifit, a zseblámpát, vagy éppen a néma módot, ha pedig mást szeretnénk villámgyorsan elérni, akkor ezeket a gombokat személyre szabhatjuk, cserélhetjük.

Az értesítések felülete jelentősen megváltozott Forrás: Origo

A notifikációk még erre is rátesznek egy lapáttal. Egyrészt kevesebb helyet foglalnak, hiszen a rendszer képes összefűzni őket, másrészt pedig lehetőséget kínálnak az azonnali válaszokra, vagyis ha jön egy SMS, kis rubrikában már reflektálhatunk is rá.

Ha a megjelenő ablakra hosszan nyomunk, lehetőség nyílik arra, hogy az értesítéseket lenémítsuk, vagy akár blokkoljuk, ez mondjuk néhány játéknál meglehetősen előremutató dolognak számít.

Adatok a beállításokban

Apró, de egy idő után egyre inkább szeretett szolgáltatás, hogy a

beállítások menüpontban azonnal látszódnak az adatok,

például már nemcsak annyit ír a rendszer, hogy tárhely, hanem alatta megjelenik a fennmaradó mennyiség, wifinél megtekinthetjük a csatlakoztatott hálózat nevét stb.

Több mindent láthatunk a beállításokban, a Doze mód fejlettebb lett Forrás: Origo

Továbbra is elérhető a kezelőfelület-hangoló, amit úgy varázsolhatunk elő, hogy a legördülő értesítési függönyben hosszan rányomunk a fogaskerék ikonra, ezután pedig már konfigurálni tudjuk, hogy felül milyen ikonok jelenjenek meg, vagy hogy az akkumulátor töltöttsége százalékos formában is megjelenjen.

Öröm a fejlesztőknek

Az átlagfelhasználót aligha érinti közvetlenül, de immár

a Vulkan API is támogatott.

Erről lényegében elég annyit tudni, hogy ennek köszönhetően a jövőben sokkal jobb minőségű játékokat készíthetnek a fejlesztők, a hosszú távú cél pedig az, hogy a jó régóta használt OpenGL-t leváltsa, és a platformok közötti átjárhatóságot még egyszerűbbé tegye, plusz az akkumulátoros üzemidőre is jótékony hatást gyakoroljon.

Belecsöppenünk a virtuális valóságba

A legújabb hírek szerint heteken belül megjelenik a DayDream platform, a Google virtuálisvalóság-megoldása. Mivel számos gyártó előrukkolt már VR-szemüveggel (HTC Vive, Samsung Gear VR, LG 360 VR), a techóriásnál is igyekeznek ennek megfelelően alakítani az Androidot, hogy az új trend alapeleme legyen a rendszernek.

Lesz egy csomó egyedi tartalom,

átélhetünk sporteseményeket, részét képezhetjük egy filmnek is.

Egyelőre persze még csak a Nexus csúcskészülékek lesznek támogatottak, a komoly hardveres erőforrás igénye pedig a jövőben is azt feltételezi, hogy a rendszert inkább a felső kategóriás modellek fogják szeretni, melyek közül az elsők 2017-ben léphetnek piacra.

Videohívhatunk, üzenhetünk, kereshetünk

Két új google-os alkalmazás is debütál a Nougattal. A Duo már a legtöbbeknek elérhető (ha pedig nem, akkor az előregisztrációra kell nyomni, majd egyszer csak jelez a készülék, hogy telepíthető).

Ez egy olyan videocsevegő-szolgáltatás, mint az Apple Facetime, ám annyi plusszal, hogy ha valakit hívunk, ő már a válasz gomb megnyomása előtt látja élőben, hogy mi történik, egész mókás kivitelezés, és nagy segítség azoknak, akik esetleg távol élő családtagjaikkal, barátaikkal szeretnék tartani a kapcsolatot.

Két új Google alkalmazás is debütál (Duo és Allo) Forrás: Google Play Áruház

A másik az Allo, ami pedig nem csupán egy titkosított üzenetváltásra képes program, hanem olyan extra szolgáltatásokat is tartalmaz, mint a webes keresés, vagy éppen a képküldés és -fogadás.

A Google Search viszont még mindig nem az igazi, hiába próbálja a Google okosítani a mobilos keresőt, sokszor nem képes megtanulni, hogy mi az, amit az embernek szokása megkeresni, hanem összevissza dob fel minden találatot.

Dózerol, ha kell, gyors, ha kell

Még a Marshmallow-val mutatkozott be a Doze mód, ami egy intelligens memóriamenedzser, hiszen a nem használt alkalmazásokat automatikusan kilövi a háttérből, illetve az erőforrást is minimalizálja. A Nougat ezt még tovább fejleszti,

a Doze on the Go a készenléti időt növeli meg,

amiben az Android nem túl volt eddig túl jó, méghozzá úgy, hogy folyamatosan figyeli, mikor használjuk kedvencünket.

Három egyszerűbb újításról kell még beszélni, az egyik az adatlimitálás, amit ha bekapcsolunk, akkor a háttérben az alkalmazások nem tudnak adatforgalmat generálni, vagyis azoknak sem fog hipp-hopp elfogyni a keret, akik kisebb mobilinternet-csomaggal rendelkeznek.

A másik a bootolás, hiszen ezen is javított a vállalat, immár nemcsak biztonságosabban, hanem az eddigieknél gyorsabban feláll a rendszer. A harmadik pedig a billentyűzet, ami könnyebben tanul, és jó néhány hangulatjel (emoji) bekerült a repertoárba.

Még többeknek válhat elérhetővé

A Google folyamatosan munkálkodik azon, hogy az aktuális rendszer ne csak a zászlóshajókra, hanem akár a belépőszintű készülékekre is elérhető legyen, ennek kulcspontja, hogy ne legyen óriási a hardverigény.

Mivel már az olcsóbb telefonok is nemegyszer négy- vagy akár nyolcmagos processzorral kerülnek forgalomba, a keresőóriásnak nincs nagyon nehéz dolga, mégis üdvözlendő, hogy elvileg a

vékonyabb pénztárcával rendelkező vásárlóknak sem kell lemondaniuk az új szoftver előnyeiről.

Ha persze ezt a telefon vagy táblagép gyártója hajlandó felismerni.

Ki mikor kapja meg? Jó kérdés

A vállalatok ugyanis nem mindig sietik el a szoftverfrissítést, persze

vannak már olyan techcégek, akik közzétették a biztosan frissülő eszközeik listáját,

ilyen a Sony vagy a HTC, ám ezek közé kevés – és főleg új – készülék tartozik.

Az ígéretek szerint az IFA kiállításon bemutatkozó LG V20 lesz az első nem Nexus készülék, amelyen már Android 7.0 fog futni, és két-három hónapon belül a Samsung Galaxy Note7 tulajdonosok is élvezhetik a Nougat minden szépségét.

Az LG Nexus 5X és a Nexus 6P Forrás: Google

A többieknek pedig várniuk kell, aztán majd idővel kiderül, hogy ami késik, az közeledik, vagy ami késik, az sosem érkezik meg.

Aki a jövőben is az elsők között szeretné megkapni a soron következő frissítéseket, azoknak érdemes a Nexus 5X-et vagy a Nexus 6P-t választani, hiszen a Google ígérete szerint 2017 szeptemberéig biztosan érkezik rájuk minden update.

Akiknek viszont kijön a 7.0-t rejlő ablak, azok utána már észrevétlenül kapják meg a biztonsági frissítéseket, ez is nagy szó, valljuk be.