Hamarosan kezdődik a berlini IFA kiállítás, ahol több gyártó is újdonságokkal rukkol elő. A Microsoft régóta várt mobilsorozatát, a Surface-szériát indíthatja el, az első készülék kiemelkedő specifikációval jöhet a belsős források szerint.
Meglehetősen viszontagságos a Microsoft mobiloperációs-rendszerének a helyzete: nagyon kevés eszközön fut a Windows Phone, ráadásul az összes kompatibilis eszközt nézve a Windows 10 Mobile részesedése is alig éri el a 14 százalékot.
Már jó ideje a Samsung és az Apple vív ádáz harcot az első hely megszerzéséért, mögöttük pedig a Huawei biztosította be a dobogós helyet. A trió utáni sor folyamatosan változik, most a kínai gyártók erősek nagyon (Vivo, Oppo, Xiaomi), és olyan gyártók csúsznak lefelé, mint az LG, az Asus, a Lenovo vagy éppen a Microsoft.

A redmondiaknak ezért nagyot kell villantaniuk, ha versenyben akarnak maradni. Számos belsős forrás szerint nagy dobással készülhetnek a napokon belül elstartoló berlini IFA kiállításra. A rendezvényen bemutatkozhat a Surface mobilos családfája, amiről már régóta pletykálnak. Ezzel pedig a Lumia név kerülhet a kukába, legalábbis a felsőkategóriás modellek esetén.
A Surface-vonal első tagja lehet a piac legerősebb telefonja:
8 gigabájtnyi memóriát,
512 gigabájtos háttértárat, és Snapdragon 830 processzort kaphat. Kamera terén is kiemelkedő teljesítményt pletykálnak: brutális, 21 megapixeles Carl Zeiss lencsékkel ellátott PureView kamerával szerelhetik fel. 5,7 hüvelykes AMOLED kijelzővel, és az USB Type-C porttal érkezhet.

De mi lesz az alkalmazásokkal?
Ha ez igaz, akkor tényleg odapörkölhet a Microsoft a konkurenseknek – persze ettől még nem biztos a siker, hiszen az operációs rendszerre elérhető alkalmazásbolt kínálata messze elmarad az iOS és az Android üzletétől, és az állandó problémák plusz negatív információk sem tesznek jót a Windows hírnevének.
Jó hír lehet viszont, hogy ilyen hardverrel már lazán működni fog a Continuum, így a telefonból villámgyorsan asztali gép varázsolható majd.