Billentyűzet nélküli laptopot villantott a Lenovo

lenovo yoga book
Lenovo Yoga Book
Vágólapra másolva!
A legújabb Lenovo Yoga készüléknek, a Lenovo Yoga Booknak nincsen billentyűzete, helyett egy érintőképernyős felületen tud írni, vagy rajzolni a felhasználó. A windowsos verzió mellett androiddal is árulják majd.
Vágólapra másolva!

Míg a többi gyártó rendkívül vékony, vagy éppen formabontó gépekkel rukkolt elő a berlini IFA kiállításon, a Lenovo más téren csavar a laptopok kialakításán. A Yoga Book hanyagolja a hagyományos, fizikai billentyűzetet, helyette két nagyméretű érintőkijelzőt építettek bele. A kihajtható, alsó kijelző

bármikor billentyűzetként használható, egy bekapcsolható virtuális billentyűzettel.

Ez akár rezgéses visszajelzést is ad, ha kérjük.

Az érintőfelületre stylussal, vagy akár ujjal is firkálni, írni, rajzolni. Ha éppen egyiket sem szeretnénk, egy másodlagos kijelző szerepét töltheti be. Akár simán hátra is csaphatjuk a 360 fokban forgatható zsanéroknak köszönhetően, így még inkább egy táblagépre hajaz a készülék. Mindössze

690 grammot nyom,

ezzel a világ legkönnyebb kettő az egyben készüléke.

Lenovo Yoga Book Forrás: Lenovo

Méretre egy közepes táblagépnek felel meg, 10,1 hüvelykes Full HD felbontású, IPS-panelt kapott a főképernyő. Belül egy Intel Atom X5-ös processzor dolgozik, amihez 4 gigabájt memória társul. Üzemidő terén 15 órát ígér a cég egy töltéssel, a 8500 milliamperórás akkumulátornak köszönhetően.

Két verzióban lesz megvásárolható az elkövetkező hetekben, az androidos verzió 500 dollárba, míg a windowsos változat 600 dollárba fog kerülni.