A Morgan című sci-fihez készített trailert az IBM Watson nevű szuperszámítógépe. Ehhez száz videót elemzett végig, majd válogatta össze a jeleneteket.

A Morgan című film szeptember másodikán kerül a mozikba, első trailerét már láthattuk is. A 20th Century Fox viszont stílusosan az IBM-mel állt össze ahhoz, hogy a beharangozó rövid videó elkészüljön. A két cég együtt készítette el a világ első, "kognitív mozi trailerét", amelynek jeleneteit az IBM szuperszámítógépe, Watson válogatta össze

Az IBM blogposztja szerint Watson több mint 100 horror és thriller film trailerét elemezte ki gép tanuláss módszerrel, hogy megértse, milyen hangok, jelenetek, érzelmek bukkannak fel bennük. Az algoritmus egyszerre elemezte a vizuális elemeket, a hangokat, arcfelismeréssel a videóban szereplő emberek érzéseit. Figyelembe vette a trailerek felépítését és kompozícióit is.

Ezután választotta ki a mozifilmből a tíz, általa leghatásosabbanak tűnő jelenetet a trailer összerakásához. Mivel a gépagy közvetlenül nem képes videót szerkeszteni, a cég házon belüli csapata rakta össze a kiválasztott jeleneteket.

Az IBM elmondása szerint egy trailer elkészüléséhez átlagosan 10-30 nap kell, mivel azt manuálisan válogatják össze a készítők. Sokszor több órányi tartalomból kell kiválasztaniuk azt a bizonyos pár kockát, ami belekerülhet a beharangozóba, ez időigényes feladata.Watson segítségével ezt az időt sikerült 24 órára csökkenteni.

A Morgan című filmet Ridley Scott kisebbik fia, Luke Scott rendezte. Főhőse egy génkísérlet útján létrehozott lány aki villámgyorsan feljlődik: egy hónap alatt megtanult járni és beszélni, fél évvel később pedig már önellátó volt. A lány kiszámíthatatlan viselkedése azonban egy szörnyű balesetet eredményez, ezt az ügyet göngyölíti fel egy céges kárfelmérő.