Facebookkal újítottam fel a lakásomat

2016.09.11. 20:55

Felébredek, a nap már hajnali négykor a szemembe süt. Mivel a függönyök még nincsenek a helyükön, legfeljebb a hálószobaajtó becsukásával védekezhetek a sugárzó fénnyel szemben. Csakhogy július van, és meleg. Nagyon meleg. Szóval nem hajtom be az ajtót. Ehelyett kikászálódom az ágyból, átpiruettezek a már leragasztott padlólapokon, majd a festékesvödrök és az összetolt bútorok tengerében lehuppanok a notebookom elé. Fontos tennivaló vár: szereznem kell egy könyököt a lefolyóhoz, különben sosem fogom tudni használni a mosogatót. Ehhez azonban nem egy barkácsáruház weboldalát nyitom meg, hanem a Facebookot. 

Már most figyelmeztetem a tisztelt olvasót, hogy ez a cikk személyesebb lesz a megszokottnál. Ennek oka, hogy egy teljesen valós élmény, egy évek óta húzott és halogatott lakásfelújítás adja az alapját, illetve az a közhely, miszerint az internet és a közösségi média már mindenhová beette magát. 

Persze a közhely azért közhely, mert igaz. 

Éppúgy igaz, mint az, hogy a lakásfelújítás óriási stresszforrás. Nemcsak a tulajdonosnak, hanem a szomszédoknak, barátoknak is. Előbbieknek el kell viselniük az állandó kopácsolást, fúrást, zajongást, utóbbiak pedig minden találkozó során azt hallgatják, ahogy az ember az otthona (vagy ahogy ez idő tájt nevezi, „a lakás”) épp aktuális állapotáról rinyál. 

„Két hét alatt kész lesz!” – hangzik el a fiatal Tom Hanks főszereplésével készült Pénznyelő című filmben. Persze nem lesz kész. Nálam sem lett...Forrás: Origo

„Nincs meleg víz, jaj, festékszag van, és azt mondtam már, hogy csak hideg víz folyik a csapból?” Hiába, a lakásfelújító ilyenkor majdnem olyan idegesítő társaság, mint az állandóan az útban térdelő burkoló vagy a minden zegzugba bekukkantó festő. 

Ennek oka persze, hogy a bevezetőben említett állapotok a legedzettebb idegrendszert is kikezdik. Jómagam például alig vártam, hogy magam mögött hagyjam a kényelmetlen, háborús övezetre hasonlító lakást, és dolgozni induljak, vagy tulajdonképpen bárhová elmeneküljek, ahol nem kell vödröket és mindenféle, általam azonosíthatatlannak ítélt szerszámokat kerülgetni. A hazatérés pedig maga volt az út a golgotára:  már messziről lestem, hogy az erkélyről felszálló cigarettafüst jelzi-e még a festők jelenlétét, vagy sem.

Persze én még szerencsés voltam. A szakemberek, akiket találtam, egy barát barátai voltak, láttam a munkájukat, és tudtam, hogy megbízhatok bennük – még a macskámat is hajlandó voltam rájuk bízni, miközben fúrtak, faragtak, kopácsoltak. 

Sokan azonban azt sem tudják, hogyan álljanak neki egy felújításnak. Holott a legbiztosabb módszer valószínűleg óránként kerül az orruk elé, vagy a számítógép előtt ülve, vagy a telefont nyomkodva. 

Mark, segíts!

Ezt a csodaszert úgy hívják, Facebook. Nem, nem viccelek, sőt tapasztalatból beszélek. A Facebook egyik nagy előnye, hogy találhatók rajta független felhasználói csoportok, közülük néhány pedig kifejezetten lakásfelújításra specializálódott. 

Egy felújítás alatt álló épület csendéleteForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Markus Scholz

Amennyiben nem ismerünk jó szakembereket, a Google-ban keresgélni elég nagy lutri, elvégre az első két-három találati oldalon szinte biztos, hogy csak hirdetett céget találunk (az meg, hogy van pénze reklámra, ugye, nem jelenti azt, hogy jó is). Egy-egy ilyen Facebook-csoportban viszont elolvashatjuk más felújítók tapasztalatait, fényképeken láthatjuk a mesteremberek által végzett munka eredményét. 

És ha tetszik, amit látunk, csak egy üzenetbe kerül a szaki telefonszáma. 

Vagy akár a neve és a profilja, amit ugye fel lehet használni azonnali üzenetküldésre. Ez nemcsak azért hasznos, mert az ember bárhol, bármikor (akár munkában is, szépen, észrevétlenül) megbeszélheti a megbeszélnivalót, hanem mert a Messenger vagy a csevegőappok többsége naplózza a beszélgetéseket.

Azaz nem történhet meg, hogy János egy nap hupilila falakra megy haza, a mester meg széttárja karját, mondván, 

Jancsikám, ezt beszéltük a telóba'. 

Nyilván ehhez az adott szakember nyitottságára is szükség van. Amennyiben viszont az illető becsületes, ezzel a módszerrel ő is csak jól járhat. 

És valóban: ma már szinte nincs olyan felújítással foglalkozó szaki, akit Facebookon vagy e-mailben ne érnénk utol. Az illető természetesen mindig egy személyes egyeztetés, felmérés alkalmával tesz ajánlatot, erről azonban kérhetünk utólagos megerősítést e-mailben. 

Azt pedig már csak halkan jegyzem meg, hogy ezek a Facebook-csoportok a gőz kieresztésére is alkalmasak.  Amikor nagyon tele a hócipő, pár keresetlen komment segít kiüríteni. Mivel pedig közös érdeklődésű emberek vannak a csoportban, tudják, min megy keresztül a hozzászóló. Megosztják vele saját tapasztalataikat, látatlanban szidják a hanyag csőszerelőt, vagy ajánlanak fel más mestert – mindezt azért, hogy az adott illető jobban érezze magát. 

„Szóval hogy a Gyuri vacakul lakkoz? Kösz, Facebook!”Forrás: NurPhoto/Jaap Arriens/NurPhoto/Jaap Arriens

Bevallom, egy-egy ilyen csoport képes arra, hogy visszaadja az ember közösségbe vetett hitét. Jómagam például egy lakótelepi fórumot olvasgatva gyűjtöttem erőt, ehhez pedig még csak kommentelnem sem kellett. Elég volt a tudat, hogy a közelemben más lakók is átmennek, vagy már átmentek ezeken a megpróbáltatásokon. 

Te jó ég, mit vegyek?

Amennyiben megvannak a kellő tapasztalattal és elismert háttérrel rendelkező szakik, akkor jön csak a neheze: a felújító a szükséges cuccok felét nem vette meg. Mármint én nem vettem meg. 

Hogy miért nem? Nos, nem értek hozzá, ami pedig egy mesterembernek evidens, számomra újdonság. Így esett, hogy a konyhát beépítő stúdió munkatársai egy csapvájat nélküli mosogatót szereltek be, majd vállat vonva közölték, hogy ők abba nem fúrhatnak bele, felszerelésük sincs hozzá, és hát nem is vízszerelők, „hívjak profit”. (Kéz ökölbe szorul, fog összeszorít, nem káromkodom, akkor sem fogok káromkodni!

Volt hát egy mosogatóm és egy konyhám, ami semmire sem volt jó. Bár szépnek szép lett. 

A vízvezeték-szerelő drága mulatság. Ráadásul, hacsak nem sürgős esethez hívják (például csőtörés), több hétre előre ad időpontot. „Ja, hogy nem ömlik kifelé a budi? Bocsásson meg, főnök úr, de akkor november 12., oké?” 

Nem oké. 

Ilyenkor jön jól a barát a háznál: megkértem egy, a szomszédban lakó volt osztálytársamat, aki nem mellesleg ablakokkal, burkolással és festéssel egyaránt foglalkozó mesterember, hogy fúrja ki a mosdót, és ha már erre jár, rakja is össze.

A csőszerelés sem való mindenkinek, sokan be sem férnek a szűk helyreForrás: Science Photo Library/Caia Image

Lefényképeztem a mosogatót, a csöveket, a konyha minden elemét, na meg azt a szűk helyet, ahová be kellene férnie (nekem nem ment), majd elküldtem neki a képeket Facebook Messengeren. Ő vállalta a munkát, elmondta, mire lesz még szüksége, én pedig elszaladtam a szükséges alkatrészekért a helyi barkácsáruházba. 

De persze úgy, hogy számomra a „könyökcső” és a „kanyar” között semmi különbség nem volt még – akkor. 

Tájékozatlanságomra megint csak a Messenger jelentett megoldást. 

Szépen lefényképezgettem a kapható elemeket, a képeket elküldtem a barátomnak, ő pedig mindig visszajelzett, mondjuk, hogy „jó”, „nem jó”, „ez nem az”, „keress máshol”, „ó, az ég áldjon meg, ha ezt tudom, veled megyek”. Amikor végre ráleltem a kellő elemre, elküldtem az árát. „Ez nagyon drága, ne hülyéskedj, menj arrébb pár polcot, ott lesz az olcsóbb, az is jó!”  

És tényleg. 

Alig 20 perc chatelés árán sikerült megvenni minden szükséges alkatrészt (ma már tudom, mi az a „könyökcső”), én pedig hazarobogtam, hogy estére már folyjon a víz, és élvezhessem az új konyha minden előnyét. 

(Persze ez azért nem volt ilyen egyszerű, a mosogatólemez nem adta egykönnyen magát, egy fúrógép elfüstölt, a lakók pedig már felállították a lángoló keresztet az udvaron, hogy megfeszítsék rajta az este hétkor is zajongó szomszédot.) 

Nem csak üzengetni lehet

Gondoljanak bele, hogy bonyolódott volna le a fenti dolog, ha mondjuk 1996-ot írunk! Valószínűleg telefonálgatni kellett volna, de mivel akkortájt még a mobilkészülékek is ritkaságszámba mentek Magyarországon, esélyesebb, hogy két-három plusz fordulót tettem volna az áruházba. 

Ez egy több mint két méter magas gardrób, alig pár lapos papírdobozba pakolvaForrás: Origo

Az online kommunikáció azonban még egy olyan triviális dolgot is kényelmessé és egyszerűvé tett, mint a vásárlás – és ez nemcsak a Facebook vagy a többi chatapp dicsősége, hanem úgy általában az interneté. 

Vegyük példának a már említett konyhát! 

Egy konyhastúdióból rendelte a feleségem az egészet. A cég emberei kijöttek felmérni a terepet, néhány nappal később pedig már egy 3D-s, interaktív rajzot küldtek, rajta a konyha összes alkotóelemével. 

Ráadásul mivel egy panellakásban nincsenek 90 fokos szögek (sajnos ez is saját tapasztalat), a 3D-s rajzon mindenféle furcsa adat és méret szerepelt – ezeket sem kézzel vitte be a konyhastúdió munkatársa, hanem egy program elemezte a mért adatokat, osztotta ki az optimális elrendezést és méretezést.

És ez még mindig csak a kezdet

A lapraszerelt bútorok például már régen nem az emberi elme zsenialitásának köszönhetik kompakt csomagolásukat. Helyette számítógépes algoritmusok számítják ki az alkatrészek legjobb elrendezésének lehetőségét. 

Ezek az algoritmusok mondhatni intelligensek, tanulnak a saját hibáikból, és egyre hatékonyabbak. Így lehetséges, hogy a húsz éve még hat különálló dobozt igénylő ágy ma már háromban is elfér, és hogy a két és fél méter magas gardróbot nagyjából öt perc alatt felhozták a lakásba a bútorszállítók. 

És akkor a gépagyak által berendezett lakásokról még nem is beszéltünk. 

Persze az utóbbi egyelőre messze van a közfelhasználói szférától. Szemben azokkal a mobilappokkal, amelyek már most is segítenek berendezni a lakást. 

Hála egy appnak, már méricskélni sem kell!Forrás: Photononstop/Photononstop/Philippe Turpin

Akad külön festésre, lakberendezésre tervezett alkalmazás, sőt olyan teljes felújító és tervező program is van, aminek a birtokában gyakorlatilag mérni sem kell, ugyanis a telefon a kamerája segítségével méri fel a különböző távolságokat. 

Csak lefotózzuk az ablakos falat, használjuk az appot, a kapott eredményeket pedig küldjük is a cimboránknak, aki épp a barkácsáruházban várja, hogy végre megtudja, milyen hosszú karnist is akarunk vetetni vele. 

Azért így sem könnyű

Persze szó sincs arról, hogy egy felújítás vagy építkezés kevésbé lenne stresszes csak azért, mert az embernek okostelefonja van. Az azonban tény, hogy néha kényelmesebbé, egyszerűbbé teszi az intézkedést. 

És bizony már ez is elég ahhoz, hogy egy hangyányit komfortosabb legyen az élet, amikor a pihenésre vágyó felújítónak a szemébe süt a nap hajnali négykor, és nem tudja behúzni a sötétítő függönyt. 

Ugyanakkor van ennek az egésznek egy vitathatatlanul negatív hatása is: 

az elkényelmesedés. 

Én vagyok erre a legjobb példa, hiszen míg az édesapám egyedül felújította a régi lakást, addig nekem már egy fúrás sem megy könnyen, nemhogy a gipszkartonozás vagy a csatornázás.

Ahelyett pedig, hogy a megszokott mester-tanítvány viszony alapján sajátítanám el a barkácsolás csínját-bínját, rögtön az internethez nyúlok, mert csábító, hogy ott lapul a zsebemben egy készülék, amin keresztül a világ összes információjához hozzáférhetek. 

Ez önmagában egy fantasztikus dolog, de akárcsak a chatelés esetében, tudni kell húzni egy határt, és észrevenni, hogy a megoldás néha nem több, mint amikor a kutyaharapást szőrével próbálják kezelni. Szóval, bár részben tényleg a Facebookkal sikerült felújítanom a lakást, azért némi saját szakértelemmel még mindig többre mentem volna. 

Facebook: