Kuba szigorúan cenzúrázza az SMS-eket

kuba mobil telefon hívás sms tiltás cenzúra
Keveseknek adatik meg Kubában a mobiltelefon, de ők sem tudnak internetezni rajta
Vágólapra másolva!
Kubában nem továbbítják a címzettnek az olyan szöveges üzeneteket, amiben a demokrácia vagy az emberi jogok szavak szerepelnek.
Vágólapra másolva!

Ami Latin-Amerikát illeti, Kubában még mindig a legalacsonyabb a mobilt használók száma,2014 végén még mindig csak az emberek 22 százaléka rendelkezett telefonnal, amiket telefonhíváson és SMS-en kívül nehéz másra használni, mert az internet nem érhető el rajtuk.

Egy friss felmérés szerint Kubában nincs olyan nagy szabadság SMS-küldés terén sem, mint mondjuk Európában.

A kormány ugyanis legalább 30 szót tilt, aminek begépelése esetén az üzenet nem érkezik meg a címzetthez.

Olyan szavakról beszélünk, mint például a demokrácia, az emberi jogok, vagy akár az éhségsztrájk, de Sanchez és a Somos Mas (többek vagyunk) szervezet neve is a harminc meg nem tűrt szó közé tartozik.

Keveseknek adatik meg Kubában a mobiltelefon, de ők sem tudnak internetezni rajta Forrás: hemis.fr/ESCUDERO Patrick / hemis.fr/Escudero Patrick / Hemis.Fr

Érdekes módon

az SMS-t a feladónál elküldöttnek jelzi a rendszer, ám a címzetthez már nem jut el.

Egyelőre még nem tisztázott, hogy a kommunista kormány milyen módon tudja megszűrni a szöveges üzeneteket, ám az aktivisták szerint komoly munkálatok lehetnek a háttérben.

Nemcsak minket, hanem az egész országot cenzúrázzák - mondta Eliecer Avila, a Somos Mas vezetője a Reutersnek. Ez szerinte megmutatja, hogy valójában mennyire paranoiás a kormány.

A telekommunikációs szolgáltatások már nagyon régóta komoly határok közé vannak szorítva,

internet például csak a háztartások öt százalékában érhető el.

A legnagyobb esélyt a WiFi hotspotok kínálják, de az árak még mindig nagyon magasak, ráadásul a kormány erősen korlátozza, mely weboldalak érhetőek el. Pedig két éve arról volt szó, Kuba rendezi viszonyát az Egyesült Államokkal, s ekkor azt ígérte a kormány, Havana körzetében jobb internetet, a szigeten pedig 35 WiFi hotspotot épít ki.