Bátorság vagy badarság a jack dugó elhagyása?

apple airpods füles headset bluetooth iphone
Az Apple iPhone 7 és az AirPods
Vágólapra másolva!
Bemutatkoztak az új iPhone-ok, ám az Apple - ahogy sejteni lehetett - levette róluk a 3,5 milliméteres jack csatlakozót. Állításuk szerint csak egy ötven éve velünk lévő üres lyuktól szabadították meg a készüléket, de egyelőre ez csak bonyodalmat és pluszköltséget hoz magával. Kérdés, cserébe ráállnak-e a vezetékmentes megoldások fejlesztésére.
Vágólapra másolva!

Már a korábban kiszivárgott hírekből sejteni lehetett, hogy az Apple az új iPhone 7 telefonokról száműzi a sok-sok évtized óta velünk lévő 3,5 milliméteres jack aljzatot, és más megoldással áll elő a zenehallgatáshoz.

Persze a hír visszhangja már akkor sem volt pozitív, maga Steve Wozniak Apple-alapító is aggódott, hogy a bluetoothos zenehallgatás sokkal laposabb, mint vezetéken. A cupertinóiak azonban, ahogy a tavalyi Macbooknál, az iPhone esetében is úgy határoztak: elveszik minden kedvenc bemenetünket a készülékről.

Egyetlen bemenet maradt az iPhone-on - cserébe vízálló a telefon Forrás: Apple

Pedig nem az Apple volt az első, amely ebbe az irányba indult el. A Motorola, pontosabban a Lenovo a Moto Z4 és Z4 Force készülékeknél a feledés homályába taszította a jack kimenetet. Viszont

azok a mobilok nem kaptak ekkora rivaldafényt, mindenki elsétált a szomorú tény mellett.

De vajon tényleg szomorú ténynek számít-e ez? Mert biztosak lehetünk benne, hogy az Apple mellett/után más nagy gyártók is árgus szemekkel figyelik, mitől lesz ez siker, vagy miért lesz nagy bukás.

A Samsung, a Huawei és az LG is kétségkívül kutat és fejleszt hasonló megoldást telefonjaikhoz.

Bátrak? Hát... irány a vezetékmentes világ

Az Apple mindenesetre nem a telefonok vékonyabb formaterve miatt döntött így, a sajtóeseményen egyszerűen csak "bátornak" nevezték magukat, vagyis szerintük ez a jövő, mert a 3,5 milliméteres megoldás már nem kínál olyan lehetőségeket, mint amire a vásárlók és akár a tartozékgyártók vágynának.

Pedig ez nem biztos, hogy így van.

Az LG pont a V20 multimédiás képességeit turbózta fel annyira, hogy egyáltalán ne legyen gond a minőséggel, a benne lévő digitális-analóg audio konverter (Quad-DAC) és a különféle chipek a mobilipar koronázatlan királyává tették a V20-at.

Az iPhone 7 és a drága, vezeték nélküli AirPods füles Forrás: Apple

Az Apple-nél mégis úgy döntöttek, hogy innentől két megoldást adnak a felhasználók kezébe: egyrészt a szokásos EarPods fülest lehet kábelesen a telefonokhoz kapcsolni, csak már Lightning csatlakozón keresztül. Másrészt pedig

bemutatkozott ennek vezetékmentes változata, az AirPods,

mondjuk nem közöltek információt arról, hogy a két füles milyen módszerrel csatlakozik a készülékekhez. Mivel azonban a régebbi eszközökkel (egészen az iPhone 5-ig visszamenőleg) kompatibilis, ezért feltételezhetően a Bluetooth lesz a felelős mindenért a beépített W1 chip mellett.

Az ötvenéves üres lyuk esete

Az eseményen elhangzottak szerint nagyjából 900 millió olyan eszköz van forgalomban, ami támogatja a Lightning csatlakozót. Igen ám, csak egyrészt ezek a kütyük drágábbak az átlagosnál, másrészt pedig ez a szám még mindig eltörpül amellett, hogy menyi 3,5 milliméteres jackkel kompatibilis kütyüt vásárolhatunk meg.

Az Apple ráadásul

rákényszeríti a zenét kedvelőket, hogy más megoldás után nézzenek, kvázi dobják ki a füleseket a kukába.

És ilyet már nem először hajtanak végre, elég csak a legújabb Macbookra gondolni, ahol az USB-portoknak mondtak nemet, egy darab csatlakozót szereltek a gépre, amihez elosztót kellett vásárolni, így épp a kompaktságnak is adtak egy pofont. De már senki nem beszél róla, aki ilyet vesz, elfogadja.

Sztereó előlapi hangszórót kapott az iPhone 7 Forrás: Apple

És pont ez az Apple politikája. Ha innovatívak, ha nem, ha egyszer a fejükbe vesznek valamit, azt bizony

lenyomják a vásárlók torkán.

Szerencsére azért mellékelnek a dobozban adaptert (kész csoda, hogy nem külön kell megvenni), szóval a Lightningból könnyedén lehet 3,5-est varázsolni, elég bugyután néz ki, de vészhelyzetre jó.

A nehézséget a "kábeles" zenehallgatás és a töltés jelenti, egyszerre ugyanis nem lehet a kettőt, ami elég kellemetlen (a wireless töltés némi kibúvót jelentett volna, de erre továbbra sem képesek az iPhone-ok). Este például, amikor az okostelefonok nagy része, így az iPhone-ok is energiáért kiáltanak, csak a vezetékmentes megoldás jöhet szóba, vagy a sztereó hangszórón keresztül hallgathatjuk a muzsikát.

Ha adapterrel hallgatunk zenét, tölteni nem lehet a telefont... Forrás: AFP/2016 Getty Images/Stephen Lam

Az Apple hardveres fejlesztéséért felelős alelnöke, Dan Riccio már megszólalt az ügyben. Szerinte a jack csatlakozó egy nagyjából ötven éve velünk élő, üres lyuk, ami értékes komponensektől vesz el helyet (mondjuk igaz, mert a helyére lett beépítve az új home gombhoz tartozó chip). És ahogy ő fogalmazott:

De miért?!

És itt jön képbe az utolsó, de talán a legfontosabb szempont, az audiominőség. Köztudott, hogy a Bluetooth általános értelemben, és most a legprofibb chipeket nem említve, nem tudja megközelíteni a kábeles képességeket.

Bluetoothon keresztül mindig egy veszteséges tömörítési séma lehetséges,

korlátozott átmenő jellel, a gyengébb végeredményt pedig nem csak a vájt fülűek fogják kihallani.

A "kékfog" technológia azért jött létre, hogy kisebb adatcsomagokat át lehessen küldeni egyik eszközről a másikra, nem pedig azért, hogy minőségi zene legyen továbbítva. Persze tényleg van már fejlődés, az új mobilok támogatják az apt-X-et, ami jóval fejlettebb a korábbi verzióknál, ám még mindig nem az igazi.

17 millió előfizető használja az Apple Musicot Forrás: Origo

És pont emiatt érdekes döntés az Apple részéről a vezetékmentes megoldásra való áttérés, mert ők tényleg igazán nyomják az online muzsikákat, gondoljunk csak a szerintük is népszerű zenestreamelésre. Még a show kezdetén el is hangzott az a mondat Tim Cook szájából, hogy

bizony 17 millió felhasználója van az Apple Musicnak.

A Lightning átalakítása persze további kapukat nyithat meg, de ettől még az a tény nem változik, hogy vége a 3,5-es jack korszaknak. És ez a jövő iPadjeit is érinteni fogja.

A 3,5 milliméteres jack csatlakozó elhagyása tehát nem tragédia, de mindenképpen kényelmetlen, és nagyon necces, hogy vajon a felhasználók mennyire fogják kedvelni, hogy más megoldás után kell nézniük.

Muszáj lesz

Az viszont biztos, hogy az iPhone 7 és 7 Plus pont annyi innovációt hozott, hogy aki ezeket a modelleket választja, szemet tud majd hunyni a csatlakozó hiánya felett. Legalábbis muszáj lesz a Lightningot előtérbe helyeznie.

A vezetékmentes technológiát pedig fenékbe rúgják, innentől

a hangtechnikával foglalkozó cégeknek is fel kell kötniük a gatyájukat.

Nem kizárt, hogy a történet végén, pár év múlva már azt fogjuk mondani, megérte, hogy az Apple meglépte, amit kellett.