Már tízmillió Raspberry Pi kelt el

raspberry pi
Vágólapra másolva!
Teljesen kezdőknek szánt Raspberry PI csomagot ad ki a Raspberry Foundation, így ünneplik azt, hogy már tízmillió mini-PC talált gazdára világszerte.
Vágólapra másolva!

Már tízmillió darab Raspberry Pi kelt el, jelentette be blogposztjában a Raspberry Pi Fundation. A gyártók eleinte annak is örültek volna, ha egész életük során sikerül ennyit eladni a miniszámítógépből, de a 2012-ben megjelent mini-PC azóta nem várt népszerűségre tett szert.

A miniszámítógépet azzal a céllal készítették, hogy többen kezdjenek programozni, főleg a kicsik. Igazán népszerűvé viszont a hobbiprogramozók körében vált, akik a legkülönfélébb barkácsprojektekhez vetik be.

Az új csomag, a Starter Kit Forrás: Raspberry Pi Fundation

A bűvös tízmillió átlépésének alkalomból egy felhasználóbarát, kezdőknek szánt csomagot is kiad a cég, ami már szinte minden egyben tartalmaz, azt csak használatba kell venni. Az Egyesült Királyságban már most kaphatóa Starter Kit nettó 99 fontos (körülbelül 36 ezer forint) áron, a többi országban heteken belül megjelenik.

A Starter Kit egy Raspberry Pi 3 Model B mikroszámítógépet, egy 8 gigabájtos SD kártyát, USB-s optikai egeret és billentyűzetet, egy műanyag készülékházat, egy töltőt és egy HDMI kábelt is tartalmaz. A kezdőnek így minden eszköz a rendelkezésükre áll a megjelenítőeszközön kívül, egy HDMI bemenetes tévére, vagy monitorra lesz még szükségünk.

Számítógépet mindenkinek

A Raspberry Pi termékek azért ilyen olcsók, mert nem egy profitorientált cég készíti őket, hanem a Charity Commission for England and Wales nevű jótékonysági szervezet egyik ágazata.

Az Raspberry Pi alapítvány célkitűzése, hogy minél több emberhez eljusson a modern számítástechnika, ehhez pedig megfizethető, szinte fillérekért tömeggyártott készülékekre van szükség. Elsősorban gyermekeknek találták ki, mára azonban már számos területen használható. A hobbi barkácsolók készíthetnek belőle olcsó laptopot, médialejátszót, IoT-eszközt, access pointot, különféle szervereket, azzal robotokat vezérelhetnek.