Senki ne használja a hibás Note 7 telefonokat

samsung galaxy note7 note s-pen toll ip68 vízálló írisz retina amoled
A Samsung Galaxy Note7 és varázspálcája
Vágólapra másolva!
Az újabb balesetek elkerülése végett azt kéri a Samsung, hogy senki ne használja a hibás Note 7 telefonokat, helyette vegyenek részt a csereprogramban az ügyfelek.
Vágólapra másolva!

A Samsung közleményben kérte ügyfeleitől, hogy ne használják a hibás Note 7 okostelefonokat a jövőbeli baleset elkerülése végett, helyette vegyenek részt a csereprogramokban.

Az akkumulátorproblémák miatt több telefon felrobbant, vagy leégett, ezek után a gyártó leállította az értékesítést, kivizsgálták a problémát, majd csereprogramot hirdettek az ügyfelek számára. Ugyan a hiba nem minden készüléket érint, csupán a Samsung SDI által gyártott példányokat, a biztonság érdekében világszerte így járnak el.

Azok a felhasználók, akik már kézhez kapták a telefont, kicserélik a készüléket, addig mindenkitől azt kérik, hogy

kapcsolják ki a telefont, és vegyék ki a SIM-kártyát is belőle.

Szeptember 19-től, azaz egy hét múlva kezdik meg Magyarországon a Note 7-ek cseréjét. Minden érintett ügyféllel közvetlenül, vagy a hivatalos partneren keresztül felveszik a kapcsolatot. Ha valakinek cserekészülékre van szüksége ideiglenesen, ezt a kapcsolatfelvételkor tudja egyeztetni.

Lehetőség van Samsung S7 és S7 edge telefont is kérni a hibás készülék helyett, ekkor az árkülönbözetet visszafizetik.

Aki pedig nem kapta meg a megrendelt Note 7 telefont, annak türelmét kérik, vélhetően a hónapban, vagy legkésőbb október közepéig hozzá fog tudni jutni.

Bármilyen kérdés esetén a a Samsung ügyfélszolgálatának ingyenesen hívható 06-80-7267864 (06-80-SAMSUNG) telefonszámán lehet érdeklődni.

További információ ezen a linken érhető el.

Egyébként jó kis mobil

A Samsung legújabb, elsősorban üzleti ügyfeleknek szánt tepsimobilja jó értékeléseket kapott az újíságíróktól és szakértőktől is, méltó ellenfele a múlt héten megjelent iPhone 7-nek.

A visszahívás azonban akár egymilliárd dollárjába is kerülhet a dél-koreai cégnek.