Olyan szoftveres frissítést ad ki Dél-Koreában a Samsung, ami legfeljebb 60 százalékra engedi majd tölteni a telefon akkumulátorát. A cég így próbálja védeni azokat a felhasználókat, akik a figyelmeztetés ellenére is használják a készüléket, és azt nem cserélték be. Később több országba is megérkezhet a frissítés, a Samsung már tárgyal a szolgáltatókkal.

Miután még több robbanó akkumulátorról számoltak be a Galaxy Note 7 felhasználói a napokban, a Samsung a visszahíváson túl szoftveres megoldással is próbálja megakadályozni az akkumulátorok túlmelegedését. Jövő héten, szeptember 20-án egy szoftveres frissítést (Over-The-Air) adnak ki Dél-Koreában, ami hatvan százalékra engedi majd csak tölteni a telefonokat.

A telefon akkumulátorának kapacitása 3500 milliamperóra, ebből csak 2100 milliamperóráig engedi tölteni a telefont majd a szoftver. A Samsung már tárgyal kilenc további ország telekommunikációs szolgáltatóival is, hogy hasonló megoldást alkalmazhassanak az adott országban is.

Az intézkedéssel azokat próbálja védeni a Samsung, akik a felhívás és a csere lehetősége ellenére továbbra is használják készüléküket. A Samsung közleményben kérte ügyfeleitől, hogy ne használják a hibás Note 7 okostelefonokat a jövőbeli baleset elkerülése végett, helyette vegyenek részt a csereprogramokban.

Azok a felhasználók, akik már kézhez kapták a telefont, kicserélik a készüléket, addig mindenkitől azt kérik, hogy kapcsolják ki a telefont, és vegyék ki a SIM-kártyát is belőle.

Amerikában már több mint 70 mobil gyulladt kiForrás: AFP/Str

A magyar felhasználók ezt tehetik

Szeptember 19-től, azaz egy hét múlva kezdik meg Magyarországon a Note 7-ek cseréjét. Minden érintett ügyféllel közvetlenül, vagy a hivatalos partneren keresztül felveszik a kapcsolatot. Ha valakinek cserekészülékre van szüksége ideiglenesen, ezt a kapcsolatfelvételkor tudja egyeztetni. Lehetőség van Samsung S7 és S7 edge telefont is kérni a hibás készülék helyett, ekkor az árkülönbözetet visszafizetik.

Aki pedig nem kapta meg a megrendelt Note 7 telefont, annak türelmét kérik, vélhetően a hónapban, vagy legkésőbb október közepéig hozzá fog tudni jutni.

Bármilyen kérdés esetén a a Samsung ügyfélszolgálatának ingyenesen hívható 06-80-7267864 (06-80-SAMSUNG) telefonszámán lehet érdeklődni.