Egyre több hibára figyelnek fel az iPhone 7 felhasználói: állítólag néhány telefon sziszegő hangot ad hevüléskor, a Lightning fülhallgató sem működik tökéletesen, és még a térerővel is vannak gondok. Utóbbi két problémát szoftveresen javítja majd a cég.

Az Apple két hete leplezte le az iPhone 7-et és az iPhone 7 Plust, az első körös országokban már meg is lehet vásárolni a készülékeket. Iitthon szeptember 23-tól indul a forgalmazás. 

Az első felhasználók csak pár napja vehették kezükbe a telefonokat, ők ez idő alatt egyre több furcsa hibára panaszkodnak. A legújabb kellemetlenség a repülőgépes üzemmódot érinti, a panaszok szerint mikor azt kikapcsolták a telefonon, a készülék egyszerűen

nem találta a hálózatot, csak miután újraindították az eszközt.

A probléma nem minden esetben, és nem minden készüléknél jelentkezett, de volt olyan, amelyiknél még a kikapcsolás sem segített, ki kellett venni hozzá a SIM-kártyát is. Az Apple elismerte a hiba lehetőségét, és közölték, hogy már dolgoznak a javításán, ami szoftveres frissítés formájában lesz elérhető.

Nem ez az egyetlen probléma az új mobillal: állítólag a gombjai nem mindig működnek, ha a Lightning csatlakozós új fülhallgató túl sokáig van bedugva a telefonba. 

A fentiek szoftveres frissítéssel könnyedén orvosolhatók  az Apple szerint, nem úgy, mint a videóban hallható cicergés. Bizonyos telefonok a nagy igénybevétel esetén sziszegnek, az Engadget újságírója szerint az elektronika tehető felelőssé ezért.