Távolról hekkelték meg a Tesla autóját

Tesla Model S
Vágólapra másolva!
A Tesla Model S sérülékenységeit keresték a Tencent kutatói, akik sikeresen át is vették az irányítást a kocsi felett, méghozzá távolról. Hozzáfértek a fékrendszerhez, a csomagtartó- és tetőablaknyitóhoz, valamint a zárhoz és a tükrökhöz is.
Vágólapra másolva!

A Tesla mindig is kiemelt figyelmet fordított a kiberbiztonságra, mégsem tökéletes az autó önvezető szoftvere, hiába írt rá ki bugvadász programot a gyártó. A kínai Tencent kiberbiztonsági cég pár kutatója számos olyan sérülékenységet talált, amelyet kihasználva át tudták venni az irányítást a Tesla Model S bizonyos funkciói felett.

Ezek közé tartozott a napfénytető, a központi kijelző, az autózár és a fékezőrendszer irányítása. A kutatóknak sikerült hozzáférniük ahhoz a belső sorosbuszhoz (CAN), ami a járművekben lévő számítógépek közötti kommunikációt segíti.

Az ominózus Tesla Model S Forrás: Tesla

- nyilatkozta a Tencent Keen Security Lab részlegének egyik munkatársa. Szerintük a Tesla Model S-en kívül más Tesla modelleket is érinthet a sebezhetőség.

A művelet videó formájában dokumentálásra került, amiben jól látszódik, hogy teljesen mindegy, az autó parkol, vagy éppen vezetik, mindkét esetben bejutottak a rendszerbe. Amikor állt a Model S, a kutatók egy laptopot használtak a napfénytető kinyitásához, az üléspozíció megváltoztatásához, vagy éppen a kanyarkövető lámpa felkapcsolásához.

A második tesztben már vezetés közben próbálkoztak különféle feladatokkal, sikerült elérni, hogy kinyíljon a csomagtartó, becsukódjon a visszapillantó tükör, még akkor is, ha a sofőr éppen sávot váltott. A legmegdöbbentőbb és biztonsági szempontból a legveszélyesebb mégis az volt, hogy

hozzáfértek a fékrendszerhez, ezáltal sikerült lassítani, és megállítani a kocsit.

Egy ilyen támadás autópályán akár végzetes is lehet.

A kutatók a Tesla hibakereső programjának keretében fedezték fel a sérülékenységeket, amelyeket jelentettek is a gyártónak, már dolgoznak a javításon.