Az Aleppóból twitterező kislányért szorít az egész világ

2016.10.05. 17:03

Az évek óta húzódó háborút és az aleppói bombázást láthatjuk egy hétéves gyerek szemén keresztül. Bana al-Abed az ostromlott városból kezdett twitterezni, már több mint 43 ezren követik.

Bana al-Abed egy átlagos hétéves kislány, akinek van két öccse, egy jogász apukája és egy tanár édesanyja. Ha felnő, maga is tanár szeretne lenni. Négyéves kora óta tanul angolul. Szeret olvasni és rajzolni, és azt kívánja: bár Londonban lehetne gyerek, nem Aleppóban.

Bana al-Abed egy átlagos kislány is lehetne, ha nem az ostromlott észak-szíriai városban élne,  ahol az elmúlt hetekben gyújtó- és bunkerromboló bombákat vetnek be.

Helló, világ, még élünk

A hétéves kislány az édesanyja segítségével indított Twitter-fiókot szeptember 24-én, és mára több mint 43 ezer követője van. Az egész világ értük izgul a több mint két hete zajló heves bombázások közepette. Amikor pár órája kiírták a mikroblogra, hogy még életben vannak – sokan megkönnyebbülve sóhajtottak fel a hírt látva.

Egy nappal korábban ugyanis egy bombázásról készült videót tettek ki, amelyhez azt írták: jelentkeznek másnap, ha még élnek.

A kislány képeket tesz ki, videókat, ahogy otthon olvas, rajzol, testvéreivel a kamera előtt bohóckodik. De olyan videókat is posztol, amelyen a lebombázott kertjüket mutatja meg.

Bana egy éve már iskolába sem jár, pedig nagyon szeretne újra tanulni. Az internet és telefonhálózat akadozása miatt nehezen tudnak kommunikálni, napelemmel, illetve a maradék üzemanyaggal meghajtott generátorokkal termelnek még némi áramot, de lassan kifogynak az élelmiszerből.

Amikor a hároméves Núr, Bana öccse beteg lett, elvitték a kórházba, ahol közölték, hogy kifogytak már minden gyógyszerből, nem tudnak segíteni. Pár nappal később a kisfiú magától jobban lett.

Mint az UNICEF is figyelmeztetett, az egészségügyi ellátás Aleppó felkelők uralta kerületeiben az összeomlás szélén áll, mindössze 30 orvos maradt a térségben, akiknek alig maradt felszerelésük és gyógyszerük.

Forrás: Bana al-Abed Twitter-oldala

A Twitter-fiók népszerűsége nyomán többen azt állították, nem is egy hétéves kislány áll mögötte, illetve azzal vádolták meg a családot, hogy propagandacélokra használják fel lányukat.

Hiszen több posztban is Vlagyimir Putyin orosz és Bassár el-Aszad szíriai elnököt kritizálják, és arra kérik őket és a világot, hogy állítsák le a bombázásokat.

Nagyon kiábrándító, hogy hazugsággal vádolnak – mondta a BBC-nek az édesanya, Fatemah. Mint mondja: Minden egyes szó szívből jön, minden, amit írtunk, igaz.”  Azt is mondta: nem tagja semmilyen segélyszervezetnek, és a szíriai sajtótól sem kap támogatást.

Forrás: Bana al-Abed Twitter-oldala

Szerinte lányát ugyanúgy megérintette a háború és az elmúlt hetek bombázásai. „Látta, ahogy lebombázzák a házunkat, az iskoláját, látta meghalni a barátját, a konfliktus őt is ugyanúgy érinti, hatással van rá.”

Az anya úgy véli, Bana a Twitteren csak hallatni szeretné a hangját.  Mindig azt kérdi: anya, miért nem segítenek?” 

„Gyerekek halnak meg otthon, az iskolákban, sőt a kórházakban is. Hétfőn is hulltak a bombák: az egyik az otthonunkra, a másik a nagymama házára” – mesélte Bana az ITV-nek. A képeken befogott füllel néz kifelé az ablakon, miközben a felvételeken, a háttérben a bombázás zaja nyom el minden mást.

Amikor a Guardian arról kérdezte az édesanyát, miért nem hagyták el az országot, még amikor lehetett, azt mondta: egyrészt az elején még azt hitte, a konfliktus nem fog 1-2 évnél tovább húzódni, másrészt ez az otthona. Nem hagyod hátra a tieidet. Ebben a városban éltek a szüleink, ez az országunk, az otthonunk, az életünk.”

Egy rémálom foglyai

Justin Forsyth, az ENSZ Gyermekalap igazgatóhelyettese azt mondta: „az aleppói gyerekek egy valódi rémálom foglyai, nincsenek szavak, amelyekkel leírható lenne a szenvedésük” – de tévedett. Elég megnézni a hétéves kislány közösségi oldalát.

A szervezet adatai szerint  szeptember 23. és 28. között legalább 96 gyerek halt meg,  és 223-an sebesültek meg a kormánycsapatok által ostromolt kelet-aleppói lakónegyedekben.

„Ahelyett, hogy békét igyekeznének teremteni, Oroszország és Bassár el-Aszad szíriai elnök háborút szítanak. Ahelyett, hogy életmentő segélyeket engednének a civilekhez, Oroszország és Aszad humanitárius konvojokat bombáznak, kórházakat és elsősegélynyújtókat, akik kétségbeesetten igyekeznek életeket menteni” – mondta Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet az ENSZ Biztonsági Tanácsának másfél héttel ezelőtti, rendkívüli ülésén.

Lehetséges, hogy Oroszország és a szír elnök háborús bűncselekményt követtek el – mondta Boris Johnson brit külügyminiszter.

A kormánycsapatok szerint terroristákat támadnak. Aleppó keleti lakónegyedeiben 275 ezer ember rekedt – közölte Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja. Ők nem lehetnek mindannyian terroristák– mondta. Heti 48 órás tűzszünetet és a civil lakosság védelmének szavatolását sürgeti.

Szíria: