Jövő héten mutathatják be az új Mac eszközöket

macbook pro
A 2015-ben bemutatott MacBook Pro
Vágólapra másolva!
Több forrás is állítja: nemsokára új MacBook Pro, Macbook Air és iMac eszközökről ránthatja le a leplet az Apple, emellett egy 5K-s monitort is villanthatnak.
Vágólapra másolva!

Több nagy amerikai portál is úgy értesült, hogy az Apple egy október 27-i sajtóeseményen fogja lerántani a leplet az új Mac termékekről. Ez a dátum is megerősíti azokat a korábbi pletykákat, melyek arról szóltak, hogy az Apple azért időzítette át október 27-ről október 25-re negyedéves jelentésének közzétételét, hogy elkerüljön egy másik fontos eseménnyel való összeakadást.

Azt még nem sikerült kideríteni a belsős forrásoktól, hogy pontosan mit láthatunk a bemutatón, de már több hónapja pletykálják, hogy az Apple ősszel fogja frissíteni

a MacBook Pro, Macbook Air és iMac termékcsaládokat.

A 2015-ben bemutatott MacBook Pro Forrás: AFP/Josh Edelson

Egy újragondolt dizájnnal érkező

MacBook Pro lehet az esemény fénypontja,

mely a találgatások alapján vékonyabb kialakítást, TouchID ujjlenyomatérzékelőt, USB-C csatlakozást kaphat Thunderbolt 3 támogatással. Emellett egy másodlagos OLED kijelző is kerülhet rá, ami helyettesítené a PC-k esetében felsősorban található funkcióbillentyűket. Nagy eséllyel 13 és 15 hüvelykes változat is lesz belőle.

Emellett egy frissített 13 hüvelykes MacBook Airt mutathatnak be, amely már USB-C csatlakozást is kap, de nem várható jelentősebb újítás dizájn terén. Az iMacek pedig új grafikus csipekkel lesznek felszerelve.

A Bloomberg augusztusban azt írta, hogy a cég egy új különálló monitort is kiad az LG-vel együttműködésben, amely 5K felbontásra lesz képes. Mivel az Appple még nem jelentett be örököst a júniusban kivezetett Thunderbolt monitornak, így sejthető, hogy most érkezik az utánpótlás.