Az Airbnb kizárja a rasszistákat és a homofóbokat

airbnb
Vágólapra másolva!
Határozottabban lép fel az Airbnb az előítéletek ellen, a felhasználóknak új közösségi irányelveket kell elfogadniuk. Amennyiben ezt nem teszik meg, nem adhatnak ki, és nem is foglalhatnak szállást.
Vágólapra másolva!

Az Airbnb újfajta megoldással próbálja felvenni a harcot az előítéletekkel és a diszkriminációval. November elsejétől mindenkit arra kér a cég, hogy fogadja el az új Közösségi vállalást.

Ezzel azt vállalja a felhasználó, hogy mindenkit előítélet és elfogultság nélkül kezel, tekintet nélkül fajra, vallásra, származásra, etnikai hovatartozásra, nemre, fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra és életkorra.

A vállalást az Airbnb weboldalán lehet majd elfogadni bejelentkezéskor. Amennyiben azt elutasítja a felhasználó,

nem használhatja az Airbnb-t sem vendégfogadásra, sem szállásfoglalásra.

Emellett lehetőséget is kap fiókja törlésére.

Az Airbnb nyomatékosítja: nincs helye előítéletnek Forrás: NurPhoto/Jaap Arriens/NurPhoto/Jaap Arriens

Az Airbnb-t korábban már vádolták azzal, hogy a bőrszín szempont a szálláskiadásban. Több színes bőrű felhasználó is panaszkodott arra, hogy rendszeresen visszautasítják, amikor szobát akar foglalni.

Ezért arra kérték a szolgáltatást, lépjen fel hatékonyabban a rasszizmus ellen. Az Airbnb akkor egy közleményben tudatta, hogy a szolgáltatás ellenzi a diszkriminációt, most az új irányelvekkel próbálják ezt erőteljesebben tudatosítani.