Vágólapra másolva!
261 GB adatot töltött le négy laptop és négy mobiltelefon a Telekom sajtóbemutatóján nagyon rövid idő alatt - de még így, együtt sem tudták megmutatni a hálózat végsebességét – aztán megdöbbentő dolog történt. Most mindenesetre nagyon jó gödöllőinek lenni.
Vágólapra másolva!

Tesztelték a 450 Mbps sebességű 4G+ mobilinternet szolgáltatást a Telekom szakemberei, ami az eddigiekhez képest két-háromszoros adatsebességet tesz lehetővé. Az országban elsőként Gödöllőn tette elérhetővé a szolgáltató, és csakmegfelelő eszközökön működik, nem minden készülék alkalmas a használatára, de a társaság felkészült - készülékkínálatában már több mint 30-féle, 300 Mbps sebességű okostelefon található, míg a 450 Mbps sebesség vételére egyelőre a nagy gyártók csúcskészülékei képesek.
Új utat mutat a 450 Mbps-os sebességgel a Telekom Forrás: Origo

Nézze meg, az öné tudja-e!

Cat9 – ez van a nagy gyártók azon csúcskészülékein, amelyek képesek kihasználni a 450 Mbps –ot, amit a nagyobb adatigényű tevékenységek egyidejű használatát kedvelő userek miatt fejlesztettek ki.

Ilyen például videotartalom fel- illetve letöltés, zene letöltés vagy applikációk használata

ahol az említettek nagyobb sebességet és jobb felhasználói élményt akartak, csúcsidőben is . És tömegrendezvényeken is, és fesztiválokon is. A szolgáltató pedig figyel a fogyasztói igényekre; Magyarországon azért tesztelik ilyen korán, mert

szépen teljesítünk a régióban - havonta elfogyasztott adatmennyiség tekintetében.

Jó sok internet fogy

mondta Walter Goldenits, a Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese, ezért is fejlesztenek nálunk ilyen sebességben.

- tette hozzá, majd maga is kíváncsian figyelte, hogyan bizonyítják kollégái a sajtónak, hogy igaz a bemondás a csúcssebességű internetről.

Először az országban 450 Mbps, Gödöllő lett a szerencsés város Forrás: Origo

Bemutató – komoly csattanóval

A gödöllői Grassalkovich-kastély különtermében a technikusok négy laptopot állítottak ki, plusz egy kivetítőt, amin a letöltési sebességet követhetette a maroknyi szakújságíró. Fiatal kutató sorban kezdte mutatni,

melyik eszközön milyen adatnyelő tevékenységet futtatnak.

Az egyiken élő stream – mozgókép közvetlenül a kastély kertjében leszúrt kamerából – libbent a függöny és

láthatóvá vált a broadcast kamera -

benne sim-kártyák - és tényleg, annak a képét vetítette a számítógép. Egy másikon nagy állományt töltöttek le FTP szerverről, közben négy Cat9-es mobiltelefon is ugyan azt a hálózatot használta,

browserek és applikációk futottak egyszerre,

a kivetítőn mégsem ment a sebességet jelző vonal 300 Mbps fölé. Ekkor érdekes felismerésre jutottak a jelenlévők, eddig sosem tapasztalt probléma körvonalai élesedtek. Túl jó lett a net.

Váratlan fordulat

Eljött a pillanat, paradigmaváltás történt; majdnem

egy (!) egész percig úgy tűnt: a 450 Mbps-os sebesség mítosz marad

- egészen egyszerűen a jelen lévő eszközök együttesen sem tudnak annyi letöltést generálni, hogy kihasználják a sebességet, így azt nem is lehetett megmutatni a sajtó jeles képviselőinek. Végre nem az volt a probléma, hogy nem elég széles a sáv hanem pont fordítva; kevés volt a terhelés – pedig közben HD-ben ment a video és a többi folyamat is.

Pont egyel azelőtt, hogy az újságírók hosszú ideje áhított torrent-javaslatokkal törték volna meg a döbbent csendet,

a Telekom szakembere az egyik gépen elindította a legismertebb ingyenes online speed testet. És ez bejött.

Mindenki gyors internetre vágyik Forrás: AFP

Tényleg iszonyú gyors

A netes speed test végre kitérdelte a felső határt, a sebességet mutató vonal 451 Mbps-ig ugrott,

elégetetten nyugtázta ezt a jelen lévő cégvezető, majd néhányszor újra lefuttatva minden eszközön mindenki számára bizonyosságot nyert a tény: Gödöllőn olyan minőségű szolgáltatást vehetnek igénybe a felhasználók, mint sehol máshol az országban. Végül, a külön-interjúk során kiderült, hogy

az IoT-alkalmazások és megoldások széles körű elterjedésével és a jelenleginél még gyorsabb mobilinternet technológiák (5G) megjelenésével is számolnak.

A Telekom 4G-s lefedettsége egyre nő Forrás: Origo

Folyamatos fejlesztés országszerte

Elhangzott: a frekvenciatenderben vállalt kötelezettségeivel összhangban 2017 novemberig közel az összes 1000-6000 fős településen és az 1774, ezernél kisebb lakosú településből több mint 1500-ban elindítja 4G szolgáltatását a 800 megahertz (MHz) frekvenciasáv felhasználásával a Telekom.

A 4G hálózatának országos lakossági kültéri lefedettsége jelenleg 97,6 százalékos,

az év végére pedig eléri a 98 százalékot, a beltéri lefedettség pedig 87 százalékra emelkedik – mondták a társaság szakemberei.