Másodjára már jól sikerült az Xbox One

2016.11.12. 16:54

Majd három évvel az Xbox One megjelenése után a Microsoft újratervezte aktuális játékkonzolját, és a karcsúbb, új funkciókkal felvértezett S modell már pár nap használat után is a szívünkhöz nőtt, sokkal gyorsabban, mint a 2013-as verzió.

Az, hogy egy konzolgeneráción belül komolyabb hardverváltozás nélkül újabb és újabb modellek születnek, nem új keletű dolog, hiszen már a PlayStation 2-ből is több változat készült, és az életútjuk végére a PS3-ból és az Xbox 360-ból is három különböző modell létezett, sőt a kézikonzolok (PSP, PS Vita, Nintendo DS-család) terén is hasonló trend figyelhető meg. 

Az újratervezés nem kerülte el a legújabb generációt sem:  nyár végén megjelent az Xbox One S, szeptemberben pedig kijött a PlayStation 4 Slim. Bár ezúttal is csak ráncfelvarrásról beszélhetünk mindkét konzol esetében, a Microsoft kiváló munkát végzett, és a hardvert alig érintő változások jóval csábítóbbá varázsolták az új Xbox One-t az eredeti verzióhoz képest. 

Szerkesztőségünkbe egy különleges, Gears of War 4 festésű Xbox One S érkezettForrás: Csanádi Márton - Origo

Ugye, hogy lehet kisebb!

A redmondi cég 2013 nyarán rántotta le a leplet az Xbox One-ról, ám a gép fogadtatása még jóindulattal is csak vegyes volt, hiszen a meglehetősen robusztus, fekete konzol a 80-as évek videomagnóit juttatta az emberek eszébe. 

Az Xbox One S főleg formában hatalmas előrelépés az előző modellhez képest, hiszen a mérete 40 százalékkal csökkent, ami főleg a két gépet egymás mellé helyezve szembetűnő. 

Szerkesztőségünkbe egy különleges kiadás, az egyedi festésű Gears of War 4 változat érkezett, a boltokban viszont főleg az elegáns, fehér (pontosabban: Robot White) verzióval lehet találkozni. 

Az Xbox One S már állítva is használható, és a boltokban főleg a fehér változattal lehet találkozniForrás: AFP/2016 Getty Images/Kevork Djansezian

Az, hogy az S modell majdnem fele akkora, mint a sima Xbox One, nemcsak azért szép teljesítmény, mert így sokkal kevesebb helyet foglal, hanem azért is, mert az Xbox-konzolok életében a Microsoft először oldotta meg, hogy a tápegység a gépházba kerüljön. 

Végre eltűnt a téglát idéző extra kiegészítő, már csak egy tápkábelt kell a gépbe dugni, és jöhet is a tesztüzem. 

Az Xbox One S 40 százalékkal kisebb, mint a 2013-ban kiadott első változatForrás: Csanádi Márton - Origo

Apróság, de a Microsoft elhagyta az érintésérzékeny gombokat (főleg a kíváncsi kisállattal rendelkezők örülhetnek ennek), rendes kapcsolót kapunk a beröffentéshez és a lemezkiadáshoz is. Az eredetileg oldalt lévő kontrollerszinkronizáló gomb és USB-port pedig az előlapra kerültek. 

Szintén nem radikális eltérés, de a sima Xbox One-nal ellentétben az S már állítva is használható. A 2 TB-os modellek mellé a Microsoft „ajándékba” ad egy stabilitást biztosító talapzatot, viszont az 1 TB-os és 500 GB-os gépek mellé külön kell beszerezni a kiegészítőt. 

Az S modellnél már a házba került a tápegység, így végre megszabadultunk a tégla méretű kiegészítőtőlForrás: Csanádi Márton - Origo

Többet tud

Habár hardver szempontjából az S szinte semmit (erre még visszatérünk) nem változott az elődjéhez képest, mégis vannak olyan területek, amiben többet nyújt a sima Xbox One-nál, ez pedig a 4K és a HDR. 

Az Ultra HD felbontás még nem a játékokra vonatkozik (egyelőre csak felskálázásra van lehetőség), csupán arról van szó, hogy az Xbox One S már képes Ultra HD Blu-ray lemezek lejátszására, illetve akár 4K-s tartalmakat is streamelhetünk vele, például a magyarul is elérhető Netflix közbeiktatásával.

Ez elsőre nem hangzik eget rengető dolognak, de ha belegondolunk, hogy az Ultra HD-lemezek kezelésére alkalmas lejátszók még mindig rettentő drágák, akkor egyáltalán nem kis fegyvertény, hogy a 100–110 000 ezer forintos áron kínált konzolunk már erre is képes.  

Nemcsak kisebb, mint az elődje, de valamivel többet is tud nálaForrás: Csanádi Márton - Origo

Az új gép támogatja a HDR-t is, azaz a magas dinamikatartományú képek megjelenítését, ebből is a HDR 10 szabványt, viszont ez a funkció jó eséllyel még a 4K-nál is kevesebb embert hoz lázba, hiszen még nagyon kevés háztartásban található olyan készülék (főleg hazánkban), ami támogatja ezt a látványjavító funkciót. 

A konzol lelkét képező hardver ugyan változatlan, de a Gears of War 4 mögött álló Coalition játékstúdiót vezető Rod Fergusson szerint a processzor és grafikus chip is erősebb valamivel, mint a sima Xbox One-ban. Viszont annyival nem növekedett a teljesítmény, hogy valóban érzékelhető különbséget produkáljon a két típus között. 

Kinectlenség

Az eredeti Xbox One nemcsak a külsejével borzolta a játékosok kedélyeit, de azzal is, hogy első körben képtelenség volt Kinect nélküli verziót vásárolni. A Microsoft húzása persze visszafelé sült el, hiszen a plusz kiegészítő elég rendesen megnyomta a konzol árát, jókora előnyt biztosítva ezzel a súlyos ezer forintokkal olcsóbban kínált PlayStation 4-nek. 

Az MS idővel korrigálta ugyan a Kinectes erőszakot, pár hónappal a premier után megjelentek a mozgásérzékelő nélküli csomagok is, viszont mostanra már nemcsak a játékkiadók, de a redmondiak is elvesztették a hitüket a saját fejlesztésükben, ugyanis az Xbox One S hátlapján már nem találunk a perifériához passzoló csatlakozót. 

Ez persze nem azt jelenti, hogy a Kinect nem köthető az Xbox One S-re, de ha valaki mégis szeretné használni (van ilyen?) a mozgásérzékelős kütyüt, annak egy külön átalakítót kell beszereznie erre a célra. 

Az Xbox One S hátlapján már nem találunk dedikált csatlakozót a Kinect számáraForrás: Csanádi Márton - Origo

Ha valaki Xbox One-ról vált S-re, annak a Microsoft térítésmentesen biztosít egyet, viszont arra mindenkinek fel kell készülnie, hogy nem egy sima kábelről van szó, hanem két kisebb dobozról és négy vezetékről, aminek szintén helyet kell találni a tévé és a konzol mellett. 

Kinek jó ez?

Az Xbox One S kisebb, elegánsabb és praktikusabb, mint 2013-as elődje, továbbá akadnak olyan funkciói, amivel túl is nő a 2013-as alapgépen, viszont csak ezek miatt nem feltétlenül érdemes leváltani az eredeti modellt, ugyanis a játékok futtatását illetően az új gép megvásárlása lényegében semmilyen előnnyel nem jár. 

Viszont azoknak, akik mostanáig vártak egy Xbox beszerzésével, ez lehet a végső lökés, hiszen a Microsoftnak másodjára sikerült egy tényleg remek konzolt összeraknia, amire a jövőben olyan (részben) exkluzív címek érkeznek majd, mint a Crackdown 3, a Dead Rising 4, a Halo Wars 2 vagy a State of Decay 2

Jobb, mint az elődje, de ha valaki a maximumra vágyik, lehet, hogy jobban jár, ha megvárja a jövőre érkező, felturbózott Xbox-modelltForrás: Csanádi Márton - Origo

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy Redmondban már készül a napokban megjelent PlayStation 4 Próhoz hasonló, a korábbinál erősebb hardverrel felszerelt Xbox, ami valamikor 2017-ben kerül majd a piacra, és egyelőre csak Scorpio néven emlegeti a Microsoft. 

Az új gép hardveréről még nem sokat tudni, de Shannon Loftis, a Microsoft Studios vezérigazgatója nemrégiben azt nyilatkozta, hogy azon dolgozunk, hogy minden játék, amit a Scorpióra tervezünk kiadni, képes legyen natív 4K-ban futni. 

Ha tehát valaki Xboxon is 4K-s játékélményre vagy Full HD esetén is stabil 60 FPS-re vágyik, annak érdemes várnia és tovább gyűjtögetnie, hiszen az Xboxon elérhető maximális játékélményt nem az S modell fogja nyújtani, hanem a jövőre érkező felturbózott gép – amiről azt is érdemes tudni, hogy vélhetőleg jóval drágább lesz, mint a most kapható Xbox One-változatok. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK