A Facebook elkezdi jelölni a kamuhíreket

szem
A laptopok és okoseszközök rendszeres használata jelentős szerepet játszik a korai rövidlátás kialakulásában
Vágólapra másolva!
Hamarosan bekerülnek a Facebookba a legújabb bejelentési funkciók és eszközök, amelyekkel az álhírek terjedését próbálja megállítani a cég.
Vágólapra másolva!

A Facebook nemrég beszélt arról, miként tervezi megállítani az álhírek terjedését, most pedig élesíti is első ilyen eszközeit. Az álhírek bejelentése már most könnyebbé vált: megjelent egy új opció a posztok jelentése menünél, ahol egyértelműen jelezhetjük, ha szerintünk szándékosan hamis, félrevezető tartalomról van szó, vagy olyan hírről,

amit egy megbízható forrás már megcáfolt.

A bejelentést kapott hír hitelességét külső cégek bírálják majd el, és amennyiben kamunak bizonyul, a poszt "Disputed", azaz Vitatott címkét kap.

A Faceook viszont nem tiltja le azt az oldalól, egy linken a felhasználó magyarázatot kap arra, miért jelölte kamunak az adott cég. A hírfolyamban ezután kevésbé látható helyre kerül a vitatott poszt.

Egyértelműen jelezhet a felhasználó, hogy szerinte álhírrel találkozott Forrás: Origo

A cég elmondása szerint még több eszközt terveznek bevezetni, már keresik annak is a módját, miként büntessék az olyan kamuoldalakat, amelyek nagy médiumoknak adják ki magukat.

Az idei év slágertémája

Az amerikai elnökválasztás után ismét előtérbe került a Facebookon terjedő hamis hírek hatása, és összességében a közösségi oldal tájékoztatásban betöltött szerepe is. Többen azzal vádolták meg a Facebookot, hogy az ott terjengő hamis információk megtévesztették a szavazókat, és

ez hatással volt a választás végeredményére is.

Zuckerberg akkor ezt tagadta, és hangsúlyozta, hogy a kamutartalmak amúgyis csak egy százalékát teszik ki az oldalnak, és a hatást nem lehet egyértelműen bizonyítani.