Szuperteljesítményt ígérnek az idei mobilokba

2017.01.04. 09:53

Kisebb és erősebb mobilprocesszort ad ki a Qualcomm, idén már ez kerül a csúcstelefonokba. Az új chip lehetővé teszi, hogy végre a mobilokat is 4K-s kijelzővel, valamint 32 megapixeles kamerákkal szereljék fel. Elkezdődik a virtuális és kiterjesztett valóság korszaka is.

A Qualcomm közleménye ugyan idő előtt napvilágra került (vagy maga a cég szivárogtatta ki), de hiányoztak még belőle részletek, amikről az idei CES expón hullt le a lepel Las Vegasban.

Nem csak kisebb, erősebb is az új chipForrás: Qualcomm

Bemutatkozott a cég új mobilprocesszora. Az új Snapdragon 835 egy 10 nanométeren, FinFET technológiával gyártott chip. A gyártó ígéretei szerint 27 százalékkal jobb teljesítményre lesz képes, és 40 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt majd, mint elődjei.

Szemléltetésképp: mindössze 5 percnyi töltéssel 5 órányi beszélgetési időt nyerünk a mobilon.
Az idén érkező csúcstelefonokat már ezzel a chippel szerelik fel.

Az új chip lehetővé teszi, hogy a 4K-s kijelző végre a mobilokra is beköltözzon, kérdés, mennyire van értelme ilyen kicsi kijelzőkön ekkora felbontásnak. Meglátjuk! 

Annál hasznosabb, hogy a fotózás szerelmeseire is gondoltak: a 835 támogatja a 32 megapixeles kamerákat, a gigabites LTE hálózatokat is kezeli. Jelenleg még az otthoni wifi sem tart gigabites sebességnél, nemhogy a mobilhálózat – ugyanakkor a jövőben kritikus lesz, ha a virtuális valóság korszaka igazán beköszönt.

Jön a VR és AR korszaka

Elkezdődik a virtuális és kiterjesztett valóság beköltözése a mobilkészülékekbe. A teljesítmény 20 százalékkal nő meg a chipnek köszönhetően: akár az appok betöltéséről, böngészésről, HD-videók nézegetéséről, játékról van szó, akár VR-kijelzőként használjuk a telefont.

A Qualcomm idén megjelenő, 6xx és 8xx chipjei már támogatni fogják a Project Tangót, azaz a Google térfelismerést lehetővé tevő technológiáját. Ezzel megnyílik az út a kiterjesztett valóságos okostelefonok irányába – ilyen lehet a CES-en bejelentett Asus Zenfone AR is.

Mi is az a Google Project Tango?
A Project Tango platformot még 2014-ben jelentette be a Google. Különlegessége, hogy a telefon a szenzorokkal képes felismerni a körülötte lévő objektumokat, és azt elkülöníteni a környezetétől. Ezt a tudást különféle AR- és VR-appokban tudja hasznosítani. A Tango adja az okostelefonnak a szoftvert és az érzékelőket. Ez jó szórakozásra, tanulásra, de akár arra is, hogy megtervezzük, hogy nézzen ki a lakás.

"A Snapdragon 835 számos készülékben köszön majd vissza, elsősorban persze okostelefonokban. Ugyanakkor különálló AR- és VR-készülékekben is megtalálható lesz" – mondta Keith Kressin termékmenedzser Las Vegasban.

Ezzel a lendülettel mutatták be az ODG R-8 és R-9 kódnéven futó AR/VR-okosszemüvegeit. Túl sok részletet nem tudtunk meg: az R8 40+ fokos látószöggel és HD-felbontással, az R9 pedig 50 fokkal és full HD-vel érkezik.

Az ODG új okosszemüvegeForrás: ODG

"Az új chip lehetővé tette, hogy a nagy teljesítménnyel se legyen gond, egyúttal maga az eszköz is vékony és könnyű maradjon" – közölte Raj Talluri Qualcomm-alelnök.

Kinézetre ugyan jobban hasonlít egy Google Glassra, tudása alapján több köze van a Microsoft Hololens sisakjához. A fejlesztői verzió az év második felében érkezik, és már az R8-nak is legalább ezerdolláros, azaz 300 ezer forintos ára lesz. Akkor képzeljük, mit kérnek majd a nagy testvérért.

Kinézetre, mint egy Google GlassForrás: ODG

A cég emberei hosszan demózták azt is, hogyan fogják a dolgok internetét (IoT) is a lapkáik meghajtani: okosotthonos készülékekbe, autóvezérlést segítő, intelligens elektronikai rendszerekben, okosszemüvegben és megannyi egymással kommunikáló, hálózatra kötött eszközbe kerülhetnek.

Tarolnak a PC-s piacon is?

A Qualcomm a Samsunggal közösen az Intelt is kiütheti. A Snapdragon processzoraival szemben az Intel első 10 nanométeren gyártott chipje jobb esetben idén mutatkozhat be, tavaly a várakozások ellenére egy harmadik generációs, 14 nanométeren gyártott lapkán dolgoztak.

Úgy tűnik, lassan nemcsak a mobilpiacon tarolhat a Qualcomm, de a PC-k piacán is átveheti a vezető szerepet. A Snapdragon 835 nemcsak a Google Androiddal, de a Microsoft Windows operációs rendszerével is kompatibilis lesz.

Az új chip már a DirectX 12-t is támogatja. Az operációs rendszert és a grafikus hardvert összekötő vezérlőfelület Windows 10-zel érkezett verziója jelentős teljesítményjavulást hozott, a videokártya és a processzor kommunikációja hatékonyabb, mint valaha.

Ahogy maga a Microsoft is bejelentette korábban: a Windows 10 új változata és az asztali programok idén immár mobilprocesszorokon is futnak. A demón még egy Snapdragon 821 chippel mutatták be, hogy fut a Windows 10 mobilon: az eszköz képes volt emulálni a 32 bites x86 alkalmazásokat.

Ráadásul nem adták kicsire, teljesítményigényes programokat – Adobe Photoshop képszerkesztő, a Blitz World of Tanks játéka – futtattak a gépen.

Hogy miért is olyan nagy dolog ez? Mert a Microsoft régóta próbálkozott azzal (Windows RT, Continuum), hogy a mobileszközökből teljes értékű PC-t varázsoljon, és ezekkel a hordozható kütyükkel váltsák ki a laptopokat és a PC-ket.

Ez egészen idáig sikertelen bukdácsolás volt, az architektúra nem tette lehetővé, hogy a PC-re készült programok és főleg játékok teljes körűen fussanak egy windowsos mobilon.