Törlik a LinkedIn appot az orosz alkalmazásboltokból

linkedin
Oroszországban betiltották a szolgáltatást, most az appnak kell mennie
Vágólapra másolva!
Sem a Google, sem az Apple app store-jából nem tölthető le többé Oroszországban a LinkedIn szakmai közösségi oldal alkalmazása, miután az orosz hatóságok felszólították a két amerikai nagyvállalatot, hogy töröljék a programot az oroszországi kínálatból – jelentette helyi idő szerint pénteken a The New York Times című amerikai napilap honlapja.
Vágólapra másolva!

Pár hete egy orosz bíróság a LinkedIn honlapjának oroszországi blokkolását is elrendelte. Arra hivatkoztak, hogy a cég nem tett eleget annak a törvénynek, amely szerint az orosz állampolgárokról gyűjtött adatokat Oroszország területén található szervereken kell tárolni.

Bírálói szerint a szabályozás azt hivatott lehetővé tenni, hogy az orosz hatóságok könnyebben hozzáférhessenek a személyes adatokhoz. A The New York Times azt írja, hogy

a legtöbb amerikai vállalat nem tartja be a törvényt,

az orosz távközlési hatóság pedig váratlanul egyedül a LinkedInnel szemben lépett most fel.

A LinkedIn, amelyet nemrég vásárolt meg a Microsoft, megerősítette, hogy Oroszországban blokkolták a szolgáltatást, és ez az app elérhetőségét is érinti, egyúttal közölték azt is: "csalódottak" a döntés miatt. A cég szerint a lépés több millió felhasználót érint Oroszországban.

Oroszországban betiltották a szolgáltatást, most az appnak kell mennie Forrás: NurPhoto/Jaap Arriens/NurPhoto/Jaap Arriens

"Ezzel megfosztják a hozzáféréstől orosz felhasználóinkat és azokat a cégeket, amelyek a LinkedIn felhasználásával bővítették vállalkozásaikat" – foglalt állást Nicole Leverich, a LinkedIn szóvivője.

A The New York Times felidézi, hogy az internetes cégek és a szabadságjogi szervezetek arra figyelmeztettek, hogy

az internet "balkanizációjához" vezet, ha egyes országok külön szabályokat alkotnak az internet korlátozása érdekében,

végső soron pedig a jogok korlátozása a politikai vélemények elnyomására és a személyiségi jogok megsértésére is lehetőséget teremt.

Mások viszont azért bírálják a Szilícium-völgy vállalatait és az amerikai kormányt, mert önállóan írják az internet törvényeit.