Idén még több veszélyt rejtenek majd az otthonok

Otthon, Ettől még Marty McFly is beájulna - Okosotthon nem csak a filmekben létezik
Vágólapra másolva!
A Kaspersky Lab szakértői szerint a világnak számolnia kell azzal, hogy az egyre népszerűbbé váló, az internetre kötött különböző, akár háztartási eszközöknek köszönhetően könnyedén a kiberbűnözők áldozataivá válhatunk.
Vágólapra másolva!

Tavaly év végén derült fény arra, hogy mennyire sebezhetőek az internetre csatlakozó háztartási eszközök és elektromos készülékek. Azok botnetbe szerveződve korábban nem látott, hatalmas erejű csapást képesek mérni szolgáltatókra, weboldalakra.

Ezeket az eszközöket gyakran aggasztóan könnyű feltörni, ugyanis a gyártók jelentős része csak olyan alapvető biztonsági szoftverrel látják el őket, amelyek

alapértelmezett jelszavakkal rendelkeznek és nincs lehetőség szoftverfrissítésre, ezáltal védtelenek maradnak.

A Las Vegasban megrendezett CES 2017 expón viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a következő évtizedben elég sok tárgy, eszköz, készülék nagy valószínűséggel egy alkalmazással együtt és vezeték nélküli funkcióval fog megjelenni. A világnak és benne az embereknek pedig fel kell készülniük ezekre.

A Kapersky Lab szakértői szerint fontos, hogy az egyének, a szervezetek és a gyártók tisztában legyenek az interneten rejlő veszélyekkel, amit a rosszindulatú programok és más támadások jelenthetnek. A készülékek megfelelő védelméről gondoskodni kell, mielőtt azok csatlakoznának a világhálóra.

Az Amazon Echo adatait már egy nyomozás során Forrás: Amazon

A felhasználóknak tisztában kell lenni azzal is, hogy az IoT-eszközök milyen veszélyeket rejtenek. Legutóbb az Amazon vállalat kapott olyan kérést, hogy tegye hozzáférhetővé a cég az Echo Dot – egy digitális asszisztens – nevű készüléke által összegyűjtött adatokat annak érdekében, hogy segítsen egy gyilkossági nyomozás során. Az Amazon megtagadta a kérést.

Az ilyen esetek ráirányítják a figyelmet az internetre csatlakoztatott eszközök növekvő szerepére egy-egy bűneset folyamán. Az ehhez hasonló hangvezérléssel felszerelt szoftvereket és eszközöket büszkén mutatták be a CES 2017-en más cégek is, például a Google és az LG.

Érdemes viszont szem előtt tartani az ilyen készülékek potenciális képességeit, mint például a készülékek közelében történő beszélgetések rögzítése. Nem nehéz elképzelni, hogy ha a hozzáférési jogosultságok védelme gyenge, akkor

van rá esély, hogy esetleg valaki más is hallja a beszélgetést.

A csatlakoztatott eszközök használata sokszor előnyös, figyelemreméltó és szórakoztató, és általuk a világ boldogabb, egészségesebb és produktívabb lehet. Nem hagyhatjuk ugyanakkor figyelmen kívül, hogy megfelelő IT védelem nélkül sokkal kiszolgáltatottabbá válhatunk olyanoknak, akiknek a szándékai egyáltalán nem tisztességesek.

A felhasználók védelmében fontos szerepük jut a készülékek gyártóinak és a biztonsági cégeknek egyaránt: elengedhetetlen az együttműködés a két piac között, hogy a készülékek erős védelemmel bírjanak már az első perctől kezdve.