Hackerek ellen vetik be először a legújabb kvantumgépet

d-wave kvantumszámítógép
D-Wave 2000Q
Vágólapra másolva!
A Temporal Defense Systems nevű kiberbiztonsági cég vásárol be először a D-Wave legújabb kvamtumgépéből, ami már 2000 kvantumbites, ezzel pedig több ezerszer gyorsabb, mint az elődmodell.
Vágólapra másolva!

Ugyan a kvantumszámítógépek még jócskán messze vannak attól, hogy leváltsák a napjainkban használt PC-ket, de az ezzel kapcsolatos fejlesztések nagy előrelépéseket mutatnak. A kanadai D-Wave jelenleg az egyetlen olyan cég, ami kereskedelmi forgalomba hozta saját kvamtumgépeit, 2011-ben adták el első rendszerüket.

Ebből bevásárolt a Google és a NASA is, akik többek közt gépi tanulásos fejlesztésekhez, kódok optimalizáláshoz, és különféle, nagy számítási teljesítményt igénylő szimulációkhoz használják fel az erőgépet.

A cég most bejelentette a D-Wave 2000Q modellt, ami már 2000 kvantumbites,

és öt éve fejlesztik. Az elődmodell D-Wave 2X ezzel szemben 1000 kvantumbites, és napjaink egyik legfejlettebb számítógépének számít. Amit egy másodperc alatt elvégez, az egy hagyományos gépnek 10 ezer évbe telhet. Ez a sebesség viszont csak akkor érvényes, ha optimalizálási feladatokról van szó: azaz olyan feladatoknál, ahol elképesztően sok kombinációval kell dolgozni.

A cég elárulta: már dolgoznak a következő generációs gépen is, ami szintén duplázni fog, azaz már 4000 kvantumbites lesz.

D-Wave 2000Q Forrás: D-wave

Az új modell méretében is kétszer akkora, és ezerszer gyorsabb, mint elődje. Ez még mindig körülbelül fél szobányi méretet jelent, így nem kerül egyhamar az otthonokba, már csak ára miatt sem.

A 2000Q árát nem közölte a cég, a PC World becslése szerint 15 millió dollár lehet. Az első vásárló a kibertámadásokkal foglalkozó Temporal Defense Systems lesz.

Hogyan működik?

A kvantum-számítástechnikában a bitek megfelelői az úgynevezett qubitek, azaz kvantumbitek. Egy qubit értéke lehet igen vagy nem, de felvehet olyan úgynevezett szuperpozíciót is,

amelyben egyszerre van mindkét állapotban.

Ez egy csapásra megsokszorozza a számítási kapacitást. A kvantumgép a szuperpozíciós lehetőség miatt ugyanisnem egymás után végzi a számításokat, hanem mindet egyszerre.

Ezek a gépek alapvetően teljesen más problémák megoldására alkalmazhatóak, olyanokra, amelyeket a hagyományos számítógépek képtelenek - belátható idő alatt - megoldani. Ez viszont azzal is együtt jár, hogy nem képesek olyan feladatok megoldására, amelyeket elődeik már most is megbízhatóan végrehajtanak.