Észhez térhet az LG a tavalyi bukás után

2017.01.28. 10:00

Az LG G6 elhagyhatja a kivehető aksit, és végre vízálló testet kaphat. Emellett kiderült az is, hogy a Google Asszisztens épül majd bele az Amazon Alexa helyett, a keresőóriás a dél-koreai vállalatnak engedte meg először azt, hogy felhasználja virtuális asszisztensét.

A CNET nevű portál iparági forrásokra hivatkozva közzétett pár új érdekes pletykát az LG következő csúcsmobiljáról, amit a következő hónapban kezdődő Mobil Világkongresszuson mutatnak be.

A gyártó már korábban is bevallotta azt, hogy az LG G5 moduláris kialakítása nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ezért a következő mobil nem folytatja ezt a vonalat. A készülék alján csúsztatható aksitól is megválnak, így a telefon végre vízállóvá is válhat. Ezzel az LG azon cége közé tartozik, akik a legutolsókként intenek búcsút a kivehető aksiknak.

Ezt erősíti meg egy koreai portálon kiszivárgott fotó is, amin a feltételezett G6 oldalról látható.

A várakozásokkal ellenben nem az Amazon Alexa, hanem a Google Assistant virtuális asszisztense kerülhet bele. Ezzel az LG G6 lehet az első olyan, nem a Google által gyártott mobil, amiben a keresőóriás asszisztense szolgál.

Ez egészen eddig a Google Pixel telefonok kiváltsága volt. A többi gyártónak más utakat kellett keresnie, a konkurens Samsung például felvásárolta Vivet, aki a legfrissebb pletykák szerint Bixby néven kerül majd be a készülékekbe, első alkalommal a Galaxy S8-ba.

Eddig úgy beszélték, hogy az LG G6-ban az Amazon Alexája fog szolgálni, de úgy tűnik, hogy a Google kivételt tett a gyártóval. A két vállalat kapcsolata eddig is szoros volt: a V20 volt az első olyan telefonok egyike, amelyikre megérkezett az Android Nougat, az LG továbbá három Nexus telefont is legyártott a Google-nek az évek során.

Az LG G5 modulárisnak nevezett felépítése nem jött be a felhasználóknakForrás: LG

Tervezés terén prémium üveg-fém dizájnt várhatunk. Több nagy portál szerint viszont a Qualcomm legutóbbi csúcsprocesszorát, a Snapdragon 835-öt nélkülöznie kell, mivel a Samsung az egész készletre igényt tart, így a 821-es csip kerülhet bele.

Egyedi kijelző

AZ LG G6-tal kapcsolatban azt már biztosan tudni lehet, hogy 5,7 hüvelykes kijelzőt kap, szokatlan 2:1-es felbontással. A 18:9-es képarány lehetővé teszi majd, hogy a kijelzőn kényelmesen elférjen akár két ablak is, ami például az Android 7.0-ás osztott képernyőmódjában lehet különösen hasznos. A felhasználók emellett nagyobb felületen élvezhetik a multimédiás tartalmakat, például videókat.

Az LG Display egyedi QHD+ panele 1440x2880 képpontot jelenít meg 564 képpontos pixelsűrűséggel. Maga a felület mindössze egy milliméter vékony, a kijelző körüli keret pedig szintén rendkívül vékony lesz. 

A cég elmondása szerint nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy a panel természetes napfényben, kültéren is jól látható legyen, 10 százalékkal élénkebb színeket tesz lehetővé a korábbi kijelzőkkel szemben, ráadásul 30 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt majd.

Az LG-nek nagy lemaradást kell behoznia, hat év alatt most történt meg először, hogy a mobilos részleg gyenge teljesítménye kihatott a teljes cég eredményére is. A tavalyi utolsó negyedévben 223,98 millió dolláros veszteséget könyvelhettek el, főleg a mobilos és autóalkatrézeket gyártó részleg gyenge teljesítménye miatt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK