Megszűnik a MobilTárca

apple pay készpénz bankkártya fizetés mobil
Vágólapra másolva!
Megszűnik a MobilTárca szolgáltatás: a SIM-kártyáról törlik a bankkártya-adatokat, maga az app pedig eltűnik. Helyette a Telekom még idén egy új szolgáltatással jelentkezik.
Vágólapra másolva!

Megszűnik a MobilTárca szolgáltatás, amely lehetővé tette, hogy akár okostelefonnal is tudjuk fizetni a boltban, benzinkúton, koncert- vagy színházjegyért, sőt kuponokat és kedvezményeket is gyűjthettünk a SuperShop hűségkártya integrálásával.

Ehhez elég volt a leolvasóhoz odaérinteni a mobilt, hiszen számos szolgáltatáshoz hasonlóan a bankkártyát is beépítették a telefonba.

Ennek azonban április elsejével vége, a Magyar Telekom a következő üzenetet küldte ki SMS-ben ügyfeleinek:

Kedves Ügyfelünk!
Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy 2017. április 1-jétől megszűnik MobilTárca szolgáltatásunk. Köszönjük, hogy igénybe vette! OTP bankkártyával és SuperShop NFC kártyával rendelkező ügyfeleink meglévő kártyájukat 2017. március 31-ig változatlanul használhatják. A változás miatt SIM-kártya cserére nincs szüksége! További információ: telekom.hu/mobiltarca
Kollégáinkkal azon dolgozunk, hogy a kínálatunkban a jövőben is elérhető legyen hasonló szolgáltatás! Üdvözlettel: Telekom

Új OTP MasterCard Mobil PayPass bankkártyát február 1-jétől nem is lehet igényelni.

Április 1. után a bankkártyát törlik a SIM-kártyáról, a kártyakibocsátó pedig letiltja az adott kártyát.

Ugyanígy járnak el a SuperShop NFC-kártyák esetében is, melyek szintén nem használhatóak április elseje után. Ahogy a jegy.hu rendszerében vásárolt NFC-jegyeket is törlik, belépésre a vásárláskor kapott PDF dokumentum jogosít fel.

Maga az applikáció is eltűnik a Google Play áruházból.

Új app érkezik?

A Magyar Telekom még idén új mobilfizetési applikációval jelentkezik,

közölte a cég az Origo kérdésére. "Jelenleg is egy olyan megoldáson dolgozunk, amellyel a mindennapi élethelyzeteket kényelmessebbé tevő szolgáltatásokat tud kínálni egy mobilos applikációval" - írták.

Ezzel párhuzamosan kivezetik a MobilTárca szolgáltatást, az érintett ügyfeleket SMS-ben értesítik, további teendő - mint fogalmaztak - ezzel kapcsolatban nincs. Hogy miért is szűnik meg a szolgáltatás, nem kommentálták.

Az OTP Bank azonban azt közölte: az érintett MasterCard Mobil PayPass kártyát külső szolgáltatók igénybevételével bocsátja ki, és

- ezért döntöttek a termék piaci kivezetéséről.

Az érintett ügyfeleket az elkövetkező hetek során személyre szabottan tájékoztatja a bank.