Repülő autókat vetne be az Uber

tf-x repülő autó flying car
Vágólapra másolva!
Az Uber még tavaly beszélt arról, hogy repülő autókból álló fuvaros hálózatot tervez indítani. A projektet olyannyira komolyan gondolták, hogy a NASA egyik legrégebbi mérnökét vették fel a megvalósításhoz.
Vágólapra másolva!

A NASA korábbi repülőgépmérnökét igazolta le az Uber következő nagyszabású tervéhez. Mark Moore kutatómérnök eddig 30 évet dolgozott az űrügynökségnél, de a jövőben az Uber Elevate projekten fog dolgozni a repülésfejlesztési ág igazgatójaként. Ez a divízió felel a repülő autók fejlesztéséért.

Moore feladata nem a komplett légi autós rendszer megtervezése lesz. Helyette olyan egyedi problémák megoldásán dolgozik majd, amelyek felmerülhetnek egy függőleges fel- és leszállásra képes, azaz helyből felszálló légi járműnél (VTOL). Ilyen lehet például a korlátozott üzemidő, a járműhatékonyság, vagy a zajszennyezés mértéke.

Az Uber így tervezi a repülő járművek indítását Forrás: Uber

Az Uber maga nem gyártja le a repülő autókat, és nem is szeretne autógyártóvá válni, helyette fejlesztéseikkel, és egy komplett ökoszisztémával szeretnék felgyorsítani az ipar fejlődését. A cég tavaly októberben jelentette be ezzel kapcsolatos terveit egy 99 oldalas dokumentumban.

Moore már régóta foglalkozik a repülő járművekben rejlő lehetőségekkel. 2003-ban publikált egy ezzel kapcsolatos tanulmányt, majd 2010-ben a légi autók megvalósíthatóságáról is írt. Általuk olcsóbbak és gyorsabbak lehetnéneek az olyan közösségi szolgáltatások, mint amilyen az Uber.

Olyan elektronikus légi járműveket vizionált, amelyek

úgy tudnak fel- és leszállni mint a helikopterek, de azoknál kisebbek és csöndesebbek.

Ennek hatására fektetett be a Google társalapítója, Larry Page is két, repülő autókkal foglalkozó startupba, a Zee Aeróba és a Kitty Hawkba. Ezek a Moore által vázolt technológiát próbálják kifejleszteni. Az Airbus már idén tesztelni szeretné saját légi autóit, amelyekkel taxisszolgáltatást is indítanának.

Moore szerint azonban az Uber az a vállalat, amelyik a legesélyesebb arra, hogy az új ökoszisztéma valósságá váljon.