A Windows 10 figyeli, mikor állunk fel a géptől

2017.02.09. 14:12

Új funkciók és javítások érkeznek a Windows 10-be. Az oprendszer immár azt is tudja figyelni, mikor nem vagyunk a gépnél, így automatikusan lezárja azt.

Új funkciók érkeznek a Windows 10-be, a Windows Insider felhasználói már kipróbálhatják az újdonságokat. A tesztelés után az operációs rendszer következő nagy frissítésével jelennek meg mindenkinek, a Microsoft közleménye szerint valamikor "2017 elején".

Ez lesz a második nagy frissítéscsomag a tavaly augusztusban kiadott Anniversary Update után.

 

A legutolsó Windowst azzal a céllal fejlesztette a Microsoft, hogy azt az elődöktől eltérően egy szolgáltatásként folyamatosan új funkciókkal bővítse, a kötelező jellegű javítások kiadása mellett. A legfrissebb Insider 15031-es build egyik ilyen újítása a "Compact Overlay" mód, ami alkalmazások párhuzamos használatát könnyíti meg. Ez gyakorlatilag a Macből már jól ismert kép-a-képben funkció.

Nyugodtan dolgozhatunk, miközben a sarokban fut a videó, az a másik ablak felé kerülForrás: Microsoft

Így egy videót akkor is zavartalanul nézhetünk majd egy kis ablakban, miközben épp egy másik appot használunk.

A cég szerint ez főleg videokonferenciák és filmezés esetén lesz hasznos, hiszen közben meg tudunk nézni egy bejövő e-mailt vagy üzenetet. Windowson első közben csak az univerzális natív appoknál lehet majd ezt a funkciót bekapcsolni, például a Skype Previewban vagy windowsos médialejátszójában.

Figyeli, ott vagyunk-e

Már tesztelhető a dinamikus zárolás is, ami automatikusan lezárja a gépet, amikor a felhasználó nincs a közelben. Ezt a fiókbeállítások között a bejelentkezési beállítások menüpont alatt lehet aktiválni.

Használatához társítani kell a számítógépünkhöz egy bluetoothos okostelefont, ennek közelségét figyeli a rendszer. Ha a mobil 30 másodpercig nincs a gép közelében, a Windows lezárja a gépet.

A dinamikus zár használatához egy okostelefont kell párosítanunkForrás: Microsoft

Kisebb újítás, de a Microsoft bemutatott egy új megosztás ikont is, ami már sokkal jobban kifejezi a gomb célját. A WIN+G billentyűkombinációval előcsalható Játéksáv pedig teljes képernyős támogatást kapott 52 további játékhoz, ezek teljes listája a Microsoft blogján olvasható.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK