A jövőnket a robotok uralják

Horizon Zero Dawn
Vágólapra másolva!
Február végén jelenik meg a PlayStation 4 idei kínálatának egyik legígéretesebb játéka, a Horizon Zero Dawn, és pár nappal a premier előtt érkezett két videó, amiből többek között az is kiderül, hogy ez lesz az a program, ami elveszi a PS4 legszebb játéka címet a tavalyi Uncharted 4-től.
Vágólapra másolva!

Januárban abban a szerencsében volt részünk, hogy ellátogathattunk Amszterdamba, ahol nemcsak kipróbáltuk a Horizon Zero Dawn megjelenés előtti verzióját, de a fejlesztők beavattak minket abba is, hogyan készült a játék, ami az eddigi legnagyobb kihívás volt a Guerrilla Games életében.

A játék február végén kerül a boltok polcaira, és pár nappal a premier előtt nem pihennek a marketingesek sem, hiszen kaptunk két újabb videót a Horizon-hoz, amelyekből kiderült, hogy a játék gyönyörűen fest, és belepillanthatunk abba is, hogy mi vár ránk a sandbox akciójátékban.

A Horizon sztorija a távoli jövőbe repíti a játékost, ahol a vörös hajú Aloyt irányítva egyrészt fel kell fednünk a karakter múltjának titkait, illetve ki kell derítenünk, hogy mi történt az emberiséggel, hiszen a Földet egykor uraló faj visszazuhant a kőkorba, és törzsekre szakadva küzd a túlélésért.

A játék során egy gyönyörű, a ma ismert civilizációnkat már csak nyomokban tartalmazó világban kalandozhatunk, és nemcsak egy hatalmas és változatos terület vár felfedezésre, de rengeteg rejtély is.

Például az, hogy mégis honnan jöttek, és mi célt szolgálnak azok a hatalmas, különböző fajtájú robotok, amelyek benépesítik a játékot. Hatalmasak, veszélyesek, mégis szembe kell szállnunk velük, és hiába vannak elsőre primitívnek tűnő eszközeink, még a legnagyobb monstrumok is legyőzhetők.

A Horizon Zero Dawn 2017. február 28-án jelenik meg kizárólag PlayStation 4 konzolokra, és a játék ki fogja használni a PS4 Pro erősebb hardverében rejlő lehetőségeket is, így a tavaly májusban megjelent Uncharted 4: A Thief's End tényleg búcsút mondhat a „legszebb PS4-es játék" kitüntető címének.