Az Asus csodatelefonja kenterbe veri a mobilpiacot

2017.02.20. 09:26

Budapestre hozták az Asus csodatelefonját, amely hivatalosan júniusban kerül majd a boltokba. Kipróbáltuk hát, mit tud a Zenfone AR. Kiderült, egy igazi erőmű, amely elsőként támogatja a virtuális és a kiterjesztett valóságot egyaránt.

Az Asus Zenfore AR-ben benne van minden, mi szem-szájnak ingere, és talán még egy kicsit több is. Mindent tud, amit egy csúcsmobiltól elvár a felhasználó, és emellett egy új irányt próbál ki, kitaposva a többiek előtt az utat.

Ez ugyanis az első, kereskedelmi forgalomba is kerülő telefon, amely támogatja a Google kiterjesztettvalóság (AR)-felületét, a Project Tangót, és a virtuálisvalóság-platformot is, így egy Daydream sisakkal használhatunk VR-appokat is rajta. A tavaly bemutatott mobilos headsethez ráadásul egy kontroller is tartozik, amivel könnyebb az irányítás.

Első ránézésre egy átlagos okostelefonnak tűnikFotó: Csanádi Márton - Origo

Hogy az átlagfelhasználó számára mennyire lesz megnyerő, ez még kérdéses, hiszen szegényes még az appkínálat, főleg a kiterjesztett valóság terén. Ha egy igazi erőművet keresünk, amivel új technológiákat is kipróbálhatunk, akkor egyértelműen jó választás az Asus okostelefonja.

A Project Tango előnyeiForrás: Origo
Mi is az a Project Tango?
A Project Tango platformot még 2014-ben jelentette be a Google. Különlegessége, hogy a telefon a kamerával és szenzorokkal képes felismerni a körülötte lévő objektumokat, és elkülöníteni azokat a környezetüktől. Ezt a tudást különféle AR- és VR-appokban tudja hasznosítani. A Tango adja az okostelefonnak a szoftvert és az érzékelőket. Ez jó szórakozásra, tanulásra, de akár arra is, hogy megtervezzük, hogy nézzen ki a lakás. A Project Tangót a Lenovo építette bele elsőként a PHAB2 Pro okostelefonba, de az Asus csúcsmobilja emelte a tétet, és a kiterjesztettvalóság-felület mellett a virtuálisat is támogatja.

Üdvözöljük a jövőben

A Google kiterjesztettvalóság-rendszeréhez a szoftveres alapokon kívül extra hardverre is van szüksége. A hátlapon található kamerát az Asus mérnökei kiegészítették egy mélységet és egy mozgást érzékelő szenzorral. A TriCam rendszerből bejövő információhalmazból kalkulálja ki a telefon és az AR-appok, hogy a készülék épp hol van az adott térben, milyen objektumok találhatóak benne, és hogyan helyezze el a kívánt virtuális elemeket.

A kiterjesztett valóságot kihasználó programok tárháza még elég szűkös, de a demó appok bemutatják, mire is lehet jó ez a technológia.

Megnéztük a GAP divatcég programját, amivel kvázi egy életnagyságú próbababát varázsolhatunk a szoba közepére, és azon nézegethetjük a kiválasztott ruhákat. Az extrát az adja, hogy körbe tudjuk járni a felpróbált ruhát, minden oldalról megnézhetjük, hiszen a telefon tájékozódik a térben.

Megnézhetjük a ruhát minden oldalrólFotó: Csanádi Márton - Origo

Önnel is előfordul, hogy a bútorboltban megtetszett egy darab, de nem tudta eldönteni, hogy festene otthonában? Az app és a telefon segít ennek eldöntésében: a telefon érzékeli a környezetét, már csak "bele kell vetíteni" a bútor modelljét oda, ahova az kerülne. Megnézhetjük, hogy nézne ki az új mikró vagy a sütő a konyhában, vagy hogy az új ágy mekkora helyet foglalna el a hálóban.

Persze a technika meg nem tökéletes, de még mindig jobb, mintha hazaérés után derül ki, hogy nem fér be az ágy, vagy épp nagyon nem megy a fal színéhez.

Láthatjuk, hogy festene a sütő a szobábanFotó: Csanádi Márton - Origo

A tamagocsi visszatér

A kiterjesztett valóság felhasználásának másik nagy iránya a játékpiac. A tavalyi év legnépszerűbb mobiljátéka, a Pokémon Go is éppen ezzel próbálkozott: a digitális zsebszörnyecskék elkapása közben a kamera képét mutatta háttérnek, mintha ott lenne a parkban a zsákmány.

A Zenfone AR kamerarendszere ennél is többre képes. Egy modern tamagocsira emlékeztető appban a kis digitális állat ott sétált a szőnyegen, körbe is járhattuk, sőt a kijelző segítségével simogathattuk, de akár csontokat is dobálhattunk neki.

Jelenleg a játékpiacon látnak még benne nagyobb lehetőségetFotó: Csanádi Márton - Origo

Autóversenyt is rendezhetünk a nappali közepén, anélkül, hogy utána el kéne pakolni a kisautókat, vagy épp hasra esnénk bennük.

Csúcsszámítógép a zsebben

Ahogy először kézbe vesszük az új Zenfone AR-t, és nem figyelünk a hátlapra, akkor egy szokásosnak mondható csúcsmobilt látunk. A nagy felbontású, 5,7 colos kijelző a phabletek kategóriájába sorolja az eszközt.

Az Asus Zenfone AR-nek átlagos méretű, 5,7 colos a kijelzőjeFotó: Csanádi Márton - Origo

A kijelző alatt, középen a Home gomb egy ujjlenyomat-olvasót is magában rejt. A kávát elegáns fémkeret öleli körbe. A készülék alján található az USB Type-C és a fejhallgató bemenete. (Írhatnám, hogy ide bezzeg elfért.)

A hátlapot egy érdes tapintású műanyag fedi. A kameramodulhoz érve lesz gyanús, hogy nem egy átlagos okostelefonnal van dolgunk. Ugyanakkor a kamera nem annyira tolakodó, mint mondjuk a Nokia Lumia 1020 esetében volt.

A hátlapi kamerát több szenzor is segíti az AR-appokhozFotó: Csanádi Márton - Origo

A motorháztető alatt minden megtalálható, ami kell. Egy Qualcomm 821 chip, ezt vélhetően a virtuális valóságot támogató, új 835 lapka válthatja majd fel – ez a hétvégén kezdődő Mobil-világkongresszuson kiderülhet. Az Android N és az appok futtatását 8 gigabájt, ismétlem: 8 GIGABÁJT memória segíti.

És bár az Asus Zenfone AR összességében egy igazi csúcsmobil, plusz extrákkal, van néhány kihagyott ziccer is. Ilyen például, hogy a hátlapi, 23 megapixeles kamerával fotózva az eszköz nem használja a többi szenzort. Pedig a konkurenciánál – lásd iPhone 7 Plus vagy Huawei P9 – már láttuk, mennyit adhat hozzá a képhez egy plusz érzékelő.

Fotózásnál a többi szenzort nem használja a telefonFotó: Csanádi Márton - Origo

Összességében elmondható: hogy ha unjuk már a megszokott csúcsgyártók készülékeit, amik évről évre alig változnak, mindig egy kicsit jobban kapunk belőlük, akkor júniustól lehetőségünk lesz megkaparintani az Asus Zenfore AR-t, és kipróbálni, mit hoz a jövő.

Asus Zenfone ARFotó: Csanádi Márton - Origo
Node mit is tud?
Kijelző: 5,7 colos Super AMOLED, Gorilla Glass 4
Processzor: Qualcomm Snapdragon 821
Memória: 8 gigabájt
Akkumulátor: 3300 mAh, gyorstöltés (9V 2A)
Rendszer: Android 7.0
Tárhely: 32/64/128/256 GB, microSD (max 2TB)
Felhő tárhely: Asus Storage 5GB, Google Drive 100GB 2 ére
Hátlapi kamera: 23 megapixeles, f/2.0, OIS&EIS
Előlapi kamera: 8 megapixeles, f/2.0, 85 fokos nagylátószög
Egyéb: Google Daydream (VR), Project Tango (AR), dual SIM
Vapor Cooling hűtési rendszer