Elképesztően könnyűek az új Nokia mobilok

2017.02.27. 14:41

Bár a Nokia új telefonjai elsőre nem tűntek túl izgalmasnak, azért leírni sem szabad őket egy szempillantás alatt. Hiszen a finn cég éppen azt kínálja, amire az embernek szükségük van: egyszerű, jól működő, könnyű és vékony készülékek. Kérdés, hogy a butamobilos király be tud-e törni velük az okostelefonok dzsungelébe.

Kövezzetek meg, de nekem tetszenek az új Nokia telefonok. A 6-os elképesztően könnyű, vékony, hatalmas a kijelzője. Az új 3 és 5 szintén remek középkategóriás kialakítás. 

Nokia 3310

Az új 3310 annak ellenére, hogy a bemutatón nem jött be, kézbe véve már elgondolkodtat. Könnyű, éppen elfér az ember tenyerében, és olyan színekben pompázik, mint egykor a Lumia telefonok. Látszik, hogy ezekkel a feature telefonokkal is próbálják a fiatalabb generációt megcélozni. 

Fiatalos színekben tér vissza az ikonikus kedvencForrás: Origo

Series 30+ rendszer fut rajta: Java-alkalmazásokat ugyan nem lehet rá telepíteni, de azért Facebook és Messenger van hozzá, illetve Gmail és böngészés Opera Minin. Az alapeszköztár adott: ébresztő, óra, naptár, számológép, jegyzetek és hangrögzítés, zenehallgatás, rádió, videólejátszó, játékok. Appokból a kínálat elég szűkös, de azt hiszem, aki megveszi, annak ez nem lesz szempont. 

Nem sok appot használhatunk, de a leghasznosabbak nem hiányoznakForrás: Origo

Arra azonban nem találom a választ, hogy vajon kiket is lehetne megcélozni vele 14 ezer forintért? Ez ugyan nem sok, de ennyit akkor adunk ki, akár fülhallgatóért, ruháért vagy cipőért, amikor minőséget vagy speciális tudást várunk egy terméktől. 

Amikor a debütálást követően szavazásra bocsátottuk az olvasóknak, hogy vennének-e új 3310-est, csak körülbelül 6500 ember (44%) szavazott nemmel, a többség (56%, több mint 8 ezren) az igen mellett tette le a voksát.

No de mire való?

Volt, aki azt mondta, fesztiváltelefonnak kiváló, ugyanakkor a csetelés és a képmegosztás hiánya miatt ezt nehezen tudom elképzelni. Ahogy a 2 megapixeles kamerát is kevésnek találtam: ezeket a fotókat SEHOL nem lehet felhasználni, nem csak közösségi oldalakon, de barátoknak és anyukámnak se mutogatnám ekkorában a látottakat. 

A kamera megmosolyogtató a mai megapixelháborúbanForrás: Origo

A fiatalokat a színes külső vonzhatja, de a messengeres csevegés kevés lesz, ahogy a Snapchat, Whatsapp és Instagram filterei, matricái nélkül is egészen őskori lenne egy fotó. S akkor még nem említettem, hogy nincs előlapi kamera, nincs szelfi. 

Munkatelefonnak már nem lenne rossz, hiszen könnyen elfér a ruhában, kesztyűs kézzel is meg lehet markolni és a gombokat nyomogatni. A folyamatok dokumentálásához megint csak kevésnek érzem a kamerát. Ahogy a strapabíróság sem ugyanaz már, mint a régi 3310-esnél megszokhattuk. 

Az új 3310-es menüjeForrás: Origo

Nokia 6

Ez az óriásmobil sokak tetszését elnyerte már az év eleji bemutatáskor, Kínában négy nap alatt 1,3 millió előrendelést adtak le rá. Az európai felhasználók hangot is adtak csalódásuknak, amiért az exnokiásokból álló HMD Global csak a kínai piacon tette elérhetővé. 

Világszerte boltokba kerül majd a NokiaForrás: Origo

Ezen most változtattak: világszerte boltokba kerül a Nokia 6. A sima változatot 229 euróért vehetjük meg, ez Magyarországon 90 ezres árcédulát valószínűsít. A nagyobb tárhellyel és memóriával felszerelt, fényes fekete Arte Blackért pedig 120 ezer forintot kérhetnek. 

A rézszínű Nokia 6 nagyon jól néz kiForrás: Origo

A Nokia 6 már a phabletek sorát gazdagítja, egy kézzel már nem lehet átérni. Viszont a látszat ellenére könnyű és vékony. A rézszínű változat nagyon jól nézett ki. 

Nokia 3 és 5 

A Nokia 3Forrás: Origo

A két új középkategóriás telefon szintén nagyon könnyűre, kompaktra és vékonyra sikerült. Ez a két készülék is már Android Nougat operációs rendszerrel érkezik, akár csak nagytestvérük, a hatos. Az árhoz mérten azonban mindenből egy kicsit kevesebb került a telefonokba: 

Éppen egy éve itt, Barcelonában mindenki arról beszélt, hogy 2016 nagy visszatérője lehet a Nokia, hiszen az év végén lejár a Microsofttal kötött szerződés, lehet újra a márkanév alatt saját telefonokat kiadni. 

Amikor 2011-ben sokan azt vizionálták, hogy bukott ötlet a Symbian rendszer után a Windows Phone felkarolása, azoknak teljesen igazuk volt. Viszont ennek az időszaknak vége, jöhetnek az új androidos darabok. 

Nem sietünk, minek rohanni”  – mondta Rajeev Suri vezérigazgató, és ez így is lett: tavaly még nem robbantak be új telefonjaikkal, a Mobil Világkongresszusig várni kellett vele. 

Nokia 150Forrás: Origo

(Zárójelben teszem hozzá, hogy egy szuperolcsó, nyomógombos telefont bemutattak karácsony előtt, majd a CES kütyüexpón januárban egy kínai piacra szánt Nokia 6-ot, de az európai közönség akkor még hoppon maradt.)  

A butamobilok királyai

És hogy túl sokat foglalkozunk a Nokiával? Azért lássuk be, a legtöbbet eladott mobiltelefonok toplistáját uralják, az első tízből hét Nokia. Az első helyezett 1100-asból több mint 250 millió darab fogyott el világszerte. A butamobilok korában a Nokia olyan név volt, mint ma az okostelefonok esetében a Samsung, az Apple és a Huawei.  Kérdés, hogy a mostani visszatéréssel sikerül-e végre megvetniük a lábukat az okostelefon-piacon. Vagy a Sonyhoz és Alcatelhez hasonlóan elketyegnek a háttérben közepesen unalmas készülékekkel. 

Nokia előzménye: