WikiLeaks: Kütyükön keresztül kémkedett a CIA

Julian Assange a Wikileaks alapítója, sajtótájékoztatón bejelenti a Stratfor levelek kiszivárogtatását Londonban
Vágólapra másolva!
A valaha volt legnagyobb, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséghez köthető leleplezésről számolt be a WikiLeaks szivárogtató portál. A "Vault 7" sorozaton belül több ezer dokumentumot fognak közzétenni a hírszerzők kémkedési módszereiről. Az első részletben nyilvánosságra hozott fájlok szerint a hírszerzők olyan hétköznapi kütyüket varázsoltak át lehallgatókészülékké, mint a mobiltelefonok, okostévék. Az adatcsomag még az Edward Snowden által 2013-ban megszerzett fájlok oldalszámát is túlszárnyalja, állítja a portál alapítója.
Vágólapra másolva!

A WikiLeaks masszív mennyiségű bizalmas dokumentumot hozott nyilvánosságra kedden, amelyek állítólag a központi hírszerző ügynökség (CIA) Kibernetikai Hírszerzési Központjából származnak. A szivárogtató oldal által megszerzett dokumentumok azt részletezik, hogy az ügynökség milyen módszerekkel törte fel a hétköznapi felhasználók eszközeit kémkedési céllal.

A portál alapítója, Julian Assange egy sajtókonferencián szerette volna bejelenteni a hírt, de a prezentációt el kellett halasztania a közösségimédia-profiljai ellen indított állítólagos támadások miatt. A Periscope-on indított élő közvetítését is ellehetetlenítették ismeretlen támadók.

A WikiLeaks alapítója szerint ez a történelem legnagyobb kiszivárogtatása lehet Forrás: AFP/Miguel Medina

Az internetes oldal alapítója "kivételesnek minősítette jogi és politikai szempontból" az adatokat, és a Twitteren azt üzente, hogy

Ahogy a nagy szivárgásokat, ezeket is részletekben közli a WikiLeaks, összesen több mint 8700 dokumentumot ígérnek. A „Vault 7" névre keresztelt projekt első részében, a „Year Zero"-ban a CIA azóta már nem használt kiberfegyver-arzenálját és a lehallgatási taktikáit mutatja be.

A CIA által használt kártevők, vírusok, trójai programok, és a nulladik napi sérülékenységeket kihasználó kódok rendkívüli gyűjteményt alkottak,

összesen több százmillió sornyi kódot tettek ki.

A WikiLeaks kiemelte azt, hogy a CIA azóta ezen eszközök jelentős része felett már elvesztette befolyását.

Az iPhone-okon keresztül is kémkedhettek a hírszerzők Forrás: AFP/2014 Getty Images/George Frey

A programokat arra használták fel a dokumentumok alapján, hogy amerikai és európai cégek elektronikai termékeinek sérülékenységeit használják ki információszerzésre. Többek közt az Apple iPhone telefonokhoz, androidos mobilokhoz, Windows operációs rendszerhez és még a Samsung okostévéihez is voltak bevált kémkedő szoftvereik, amelyek kvázi mikrofont készítettek az eszközökből, így a felhasználó lehallgathatóvá vált.

Az AP szerint ha a kiadott dokumentumok hitelesek, akkor a kiszivárogtatás

újabb katasztrofális csapást jelent az amerikai hírszerző közösségre.

A Wikileakset az utóbbi időben egyre több szakértő támadta azzal, hogy Oroszország érdekeinek megfelelően szivárogtat, ezt Assange hevesen tagadja. Ő egyébként továbbra is Ecuador londoni követségén bújkál, Svédországban ugyanis nemi erőszakkal gyanúsítják.