Egy nap alatt 400 ezren szavaztak a magyar vloggerekre

Vágólapra másolva!
Mi lehet az, amire egy nap alatt 400 ezer szavazat jön, és nincs köze a tévéhez? Ez a vloggerek első magyarországi versenye, a Telekom Videós Gála, aminek célja megtalálni és díjazni a legjobb magyar videós bloggereket. A döntésben pedig a közönségnek van hatalmas szerepe. De mi is az a vlogger? Kik azok a youtuberek? Egyáltalán érdekel ez bárkit is ma Magyarországon? Összefoglalónkban ezekre mind választ adunk. 
Vágólapra másolva!

Díjátadó gálát rendeznek a legjobb magyar vloggereknek, ráadásul ez lesz az első ilyen Magyarországon. A szervezők egyértelműen hagyományt szeretnének teremteni, tehát ha jól sikerül a kezdés, lehet számítani az évenkénti Videós Gálára. Az április 22-ei gálán tehát nem az lesz a cél, hogy minden idők legjobb magyar vloggereit díjazzák, hanem csupán a 2016-os évét. A díjátadó a Star Network ötlete volt, és ők is szervezik. Munkatársukkal, Farkas Dániellel beszéltünk arról, miért van ma Magyarországon szükség egy ilyen rendezvényre.

Ők azok

Valóban nehéz nem észrevenni, hogy egyre többen állnak a kamera elé, és töltik fel saját dolgaikat ilyen-olyan okokból. Aztán az is szembetűnő, hogy egyik-másik magyar youtubernek elképesztő nézettsége van már. Külföldön, és főleg angol nyelvterületen influencernek hívják az ilyen önjelölt tartalomgyártókat, nálunk pedig azért honosodott meg a vlogger vagy még inkább youtuber kifejezés, mert míg külföldön több platformot használnak az influencerek, itt

az elsődleges felület a YouTube, és a formátum a videó.

Ezeknek az embereknek már itthon is hatalmas követői bázisuk van. Elég csak Dancsó Péterre gondolni, a magyar youtuberek közül neki van a legtöbb feliratkozója, több mint 600 ezer. Nem kell sokat gondolkodni, hogy az embernek eszébe jusson, hogy az előállított tartalomban az általuk elért embereken keresztül milyen hatalmas üzleti potenciál van. Ezek a vloggerek tagadhatatlanul

közönségbefolyásoló erővel bírnak.

Ma körülbelül 150 olyan videós tartalomgyártó van Magyarországon, akinek már számottevő elérése van. Köztük nem ritka az olyan, akinek havi szinten akár 8 milliós. Ilyen például a TheVR is, akiket egyébként a Star Network segít. Farkas Dániel elmondta, hogy a legtöbben szerelemből kezdik, vagy csak azért, mert meg akarják mutatni, hogy ők is tudnak olyat csinálni, mint mások. Aztán egy ponton túl ez már üzleti vállalkozássá növi ki magát, maga a videós pedig egy branddé alakul. Ez azért is jó nekik, mert az innovatív multinacionális cégek folyamatosan azon ügyködnek, hogy elérjék az Y és Z generációs célcsoportjukat. Ehhez pedig tökéletes csatorna a YouTube és nagyon jó eszköz egy ilyen videós. A Gemius felmérése alapján a 10–19 és a 20–29-es korosztály körében az ilyen véleményvezérek népszerűbbek, mint a klasszikus celebek.

Mankó

A legtöbb youtuber nagyon fiatalon, üzleti érzék nélkül kezdi. Ha jó a tartalma, egyre több embert ér el, és nem biztos, hogy ki is tudja használni a saját magában rejlő üzleti potenciált. Ezt a Google is felismerte, és létrehozott olyan jogosultságokatt, amelyet csak a több csatornával rendelkező (MCN - Multi-Channel Network) feleknek oszt ki. Így jöttek létre a Star Networkhöz hasonló ügynökségek. A kapott jogosultságokkal olyan beállításokat érhetnek el a YouTube-on, amelyekhez egy egyszerű videós nem juthat el.

Az együttműködés egyik alapvető célja a hirdetések maximalizálása. Az ügynökség van kapcsolatban a nagy márkákkal, a hirdetővel, ők értékesítik a videósok felületeit. Ha minden jól működik, mindenki jól jár. A videós, az ügynökség és persze a feliratkozó is, hiszen itt már nem arról van szó, hogy üvöltő bannereket nyomnak az arcába. Úgy tűnik, a modell valóban működik. Farkas Dániel azt mondta, 2017-ben az online médiapiacon

az egyik legizgalmasabb tevékenység az influencerekkel való együttműködés.

A Star Network a hirdetéseken túl rengeteg fizikai rendezvénnyel foglalkozik, ahova rajongók, feliratkozók ezrei mennek el például azért, hogy lássanak egy Minecrafttal foglalkozó videót, és találkozzanak az azt készítő vloggerrel is. Ennek a térnek a kihasználásáról szól a Telekom Videós Gála is, amit idén rendeznek meg először.

A gála

A Videós Gála a klasszikus zenei vagy filmes díjátadók mintáját követi, tehát nem nyilvános rendezvény, a rajongók nem tudnak bejutni. Egyrészt azért, mert ezt szakmainak szánják, másrészt pedig mert nehéz is lett volna olyan helyszínt találni, ahol elfér annyi ember, amennyit ez valóban érdekelne. Az érdeklődők a rendezvény YouTube-csatornáján élőben nézhetik az átadót április 22-én, este 7 és 9 óra között. Egy fizikai rendezvényről van tehát szó, ahova

a 100 legjobb magyar videóst hívták meg,

és köztük ott lesz a meghatározott 9 kategória (gaming, vlog, életmód, film és animáció, humor, ismeretterjesztő, utazás, tech, brand, az év felfedezettjei) 5-5 jelöltje. A kiválasztásba három csoportot vontak be a rendezők, közülük is a legfontosabb szerepe a közönségnek van. A kiválasztás első szakaszában a feliratkozók száma alapján kiválasztott 50 legjobb magyar youtuber dolgozott. Ők határozták meg a 9 kategória 5 jelöltjét. Mivel a legjobbakat kell kiválasztani, és a kiválasztást a legjobbak végzik, elkerülhetetlen, hogy a közülük senki ne kerüljön be a legjobb ötbe. Temészetesen a videósok magukra nem szavazhattak, csak egymásra. Ezzel egyébként nem is lehetett gond, mert ahogy Farkas Dániel is mondta, ez egy összetartó közösség, ahol nincs széthúzás.

Utánuk jön a közönség, akik kategóriánként a szerintük legjobbra szavazhatnak. Az érdeklődés és a műfaj népszerűségét mutatja, hogy az első napon

már 400 ezer szavazat érkezett.

A kiválasztás harmadik szintje pedig egy hattagú szakmai zsűri. Ők nemcsak a legjobbra szavaznak, hanem rangsorolják az adott kategória öt jelöltjét. A végeredmény a közönség és a zsűri tevékenységének összegéből jön ki. Pontegyenlőségnél pedig az nyer, aki több szavazatot kapott a közönségtől. A közönségszavazás március 29-én, szerdán indult, és április 19-én zárul. Farkas Dániel a Telekom Videós Gáláról azt mondta, hogy „egy olyan kezdeményezés, aminek az a célja, hogy díjazzuk a jó tartalmat előállítókat, és persze egy figyelemfelhívás is a piac és a közönség számára, hogy egyre fontosabb ez a platform”.

Joggal merülhet fel bárkiben a kérdés, hogy érdemes-e évente rendezni egy ilyen gálát. Farkas Dániel erre azt mondta, hogy

a felület annyira változékony, hogy bőven van létjogosultsága egy ilyen éves rendezvénynek.

Szerinte nyilván lesz átfedés, tehát lesznek jövőre olyan jelöltek, akik az idei gálán is ott voltak a legjobb ötben. De az első utáni tapasztalatok alapján tudják majd továbbfejleszteni, ha erre szükség lenne.