Feleségül vette a robot barátnőjét egy mérnök

Forrás: Pear Video
Vágólapra másolva!
Egy kínai mérnök, aki a mesterséges intelligencia megszállottja, feleségül vette robot barátnőjét, a családja is ott volt a szertartáson. A robot hamarosan megtanulhat járni, házimunkákat végezni, meg még ki tudja, mit. A férfi azt mondja, valóra vált az álma, és a jövőben még tökéletesebb robot barátnő létrehozása a célja. Csak nehogy bigámia legyen a vége.
Vágólapra másolva!

Évek óta a csapból is a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődésével kapcsolatos hírek folynak. Akármennyire is meglepő, de mostanra tényleg eljutottunk odáig, hogy időszerű elgondolkodni az MI-vel kapcsolatos politikai és gazdasági kérdéseken. Senki sem szeretné, ha életre kelne a Skynet, ha tömegek veszítenék el a megélhetésüket az olcsóbban foglalkoztatható robotok miatt, vagy éppen nemzetgazdaságok omlanának össze.

Persze nem mindenki tekint félelemmel és gyanakvással a mesterséges intelligenciára,

Zheng Jiajia például az MI megszállottja. A 31 éves kínai mérnök három évig dolgozott a Huawei-nél, még egy MI-vel és robotikával kapcsolatos munkacsoportot is létrehozott a vállalaton belül. A nagy sikernek tűnő teljesítmény ellenére a férfi már jó ideje a saját útját járja: 2015-ben megalapította a Brain of Things nevű startupját, amely mesterséges intelligenciával és neurális hálózatokkal kapcsolatos termékfejlesztést végez.

A boldog pár Forrás: Pear Video

A Hangcsou városában élő férfi most rendhagyó módon hívta fel a figyelmet magára és a cégére: március végén

feleségül vette az általa kifejlesztett, Yingying nevű humanoid robotot. A szűkkörű esküvőn Zheng édesanyja, továbbá a közeli barátai vettek részt.

A helyi tradícióknak megfelelően a menyasszony fejét vörös kendő takarta, írja a Mashable, de a szokásoktól eltérően a lány árát nem kellett ingóságok formájában kifizetni a családjának.

A robot feleség egyelőre nem túl kifinomult: képes egyszerű mondatokat alkotni, felismeri a kínai írásjeleket, nagy vonalakban értelmezi a kameráin keresztül látott képet.

A boldog férj startupjánál szóvivőként dolgozó robot

hamarosan komoly hardveres és szoftveres frissítéseket kaphat; Zheng tervei szerint megtanulhat járni, házimunkákat végezni. Ez nem tűnik lehetetlennek, a mérnök még az egyetemi évei alatt készített egy futballozó robotot, országos versenyt is nyert az eszközzel.

– nyilatkozta Zheng az esküvő után a helyi tévécsatornának. Nézze meg ezt a bájos videót az ifjú párról!