Nem lesz mobil Linux telefonokra és tabletekre

ubuntu mobil
Vége a mobil linux projektnek is
Vágólapra másolva!
Mark Shuttleworth, az ingyenes és nyílt forráskódú Ubuntu operációs rendszert fejlesztő Canonical alapítója egy blogbejegyzésben tudatta, hogy befejeződik a Linux-disztribúció által már olyan öt éve használt Unity kezelőfelület fejlesztése.
Vágólapra másolva!

A helyét a GNOME 3 fogja átvenni, méghozzá a jövő áprilisban érkező Ubuntu 18.04 LTS kiadástól kezdve.

A reakciók alapján a Unity fejlesztésének befejezése alaposan meglepte a linuxos világ iránt érdeklődők többségét, ami részben talán a Canonical hírhedt konokságának tudható be. A Unity elkaszálásának további implikációja, hogy az okostelefonokra és táblagépekre szánt Ubuntu fejlesztése is befejeződik.

Vége a mobil linux projektnek is Forrás: Origo

A Canonical alapítója nagyon specifikusan nem árulta el, hogy miért lett vége a Unity-s kalandnak. A legvalószínűbb magyarázatnak az tűnik, hogy az évek óta készülőfélben lévő Unity 8 felület még ha végre-valahára el is készült volna

üzletileg akkor sem váltotta volna be a hozzá fűzött reményeket

Az eredeti tervek szerint a számítógépes, mobilos és tabletes Ubuntukban egyaránt használhatónak kellett volna lennie, ezzel tört volna be a Canonical az okostelefonos piacra. A jelek szerint viszont nincs piaci igény a szoftverre, így ideje volt elengedni a pénznyelő projektet.

Az Ubuntu a jövőben csak számítógépekre, szerverekre, és Internet of Things kütyükre tervezett változatokban lesz elérhető.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!