Már a zenehallgatáshoz is türelmetlenek vagyunk

zenehallgatás
Two young female friends listening to music
Vágólapra másolva!
A producerek folyamatosan figyelik a közízlés és a fogyasztási szokások változásait, majd a minél nagyobb üzleti siker érdekében próbálják a trendekhez igazítani a zenéket.
Vágólapra másolva!

Minden zenei műfajnak megvannak a nagyon specifikus stílusjegyei, ezek már a dalok strukturális felépítésére is rányomják a bélyegüket. A legnagyobb változáson talán a popzene ment át az elmúlt évtizedekben.

Most már tudományosan is bizonyítottnak tűnik, hogy a közönséget folyamatosan impulzusokkal bombázó internet a

popzenében is komoly változásokat hozott.

Léveillé Gauvin, az Ohio Állami Egyetem zeneelmélettel foglalkozó doktorandusza az 1987-2015 közti időszak 303 egyesült államokbeli popslágerének felépítését elemezte, és érdekes megállapításokra jutott.

A fiatalok már nem érnek rá kivárni, amíg beindul egy szám Forrás: PhotoAlto/Laurence Mouton

Az adatai alapján az elmúlt közel három évtizedben a popslágerek instrumentális bevezetőinek átlagos hossza 20 másodpercről 5 másodpercre csökkent, az

énekesek pedig sokkal gyorsabban belekezdenek a dalolásba.

A slágerek tempója átlagosan 18 százalékkal gyorsult, a címük pedig drámaian lerövidült, gyakran akár egyetlen szóra. Az is egyre gyakoribb, hogy a dalcímet adó szó vagy szókapcsolat már a dalszöveg elején felbukkan.

Gauvin szerint a fenti változások elsősorban annak köszönhetőek, hogy

Muszáj minél gyorsabban előrukkolni a hallgatókat horogra akasztó énekkel vagy dallammal, különben a pár másodperc tétlenség után máris unatkozni kezdő közönség oroszlánrésze kíméletlenül továbblép a lejátszási lista következő dalára.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!