Energiatakarékosabb lesz a Windows 10

Akku, elem
Vágólapra másolva!
Takarékosabban bánhat az akkuval a Windows 10 következő változata.
Vágólapra másolva!

A Windows 10-et használók többségéhez egyelőre meg sem érkezett a múlt héten kiadott alkotói frissítés, sokan még hetekig hírét-hamvát sem látják majd a gigantikus javításnak. Ettől függetlenül a Microsoft máris megkezdte az operációs rendszer következő nagy frissítésének nyilvános tesztelését, ezzel párhuzamosan pedig az újdonságainak bejelentését.

Az elsőként leleplezett egyik fontos újdonság a motorháztető alatt bújik meg: a Windows 10 várhatóan idén ősszel elérhetővé váló következő változatának telepítése után nőhet a laptopok akkus üzemideje, netezős és irodai feladatos jellegű használat esetén

akár 11 százalékkal is tovább bírhatja majd az akku.

Az egyelőre Power Throttling néven emlegetett fejlesztés nem teljesen szoftveres jellegű, a Microsoft valójában a modern processzorok minden eddiginél részletesebben szabályozható áramspórolási lehetőségeit próbálja hatékonyabban kihasználni.

Akár 11%-kal is jobban bírhatják az akkuk a következő Windows 10 frissítés után. Forrás: Origo

A hardveres függőségnek persze megvan az árnyoldala, a Power Throttling jelen pillanatban csak az Intel tavaly és idén piacra dobott Skylake és Kaby Lake családos processzorait használó számítógépekkel kompatibilis. A Microsoft szerint hamarosan további CPU-famíliákon is működőképessé válik az újdonság, azonban nem lepődnénk meg, ha a régi processzorokkal szerelt PC-k tulajdonosai végül hoppon maradnának.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!