Használhatósági fejlesztéseket kapott a Play Áruház

google, play, áruház, frissítés
Vágólapra másolva!
Az androidos eszközeiken a Play Áruházat a mai napon már megnyitott mobilozóknak feltűnhetett, hogy szép csendben teljes ráncfelvarráson esett át az Android hivatalos programboltjának „Saját alkalmazások és játékok" oldala. Arról a felületről van szó, ahol többek közt a telepített alkalmazások frissítései találhatóak.
Vágólapra másolva!

A legtöbb felhasználó az oldal megnyitása után három fület fog látni. Alapértelmezetten a „Frissítések" nevű fog megjelenni, a névből sejthetően itt a programfrissítések listája látható, plusz a legutóbb frissített alkalmazások listáját is kijelzi a Play Áruház. A fül nagy újításai, hogy sokkal kompaktabb felületet kaptak a frissíthető programok kártyái, továbbá egy koppintással frissíthetőek egyenként a programok.

Áttekinthetőbb lett nem? Forrás: GSMArena

A „Telepítve" fülben a készülékre már installált programok jelennek meg. Szuper hasznos újdonság a lapon, hogy

már nem csak betűrendben tekinthetőek meg a programok, de helyfoglalásuk, az utolsó frissítésük ideje, és az utolsó használatuk ideje alapján is sorba rendeztethetőek.

Ez főként akkor jöhet jól, ha helyet szabadítanánk fel a készülék háttértárán, a rendezés megváltoztatásával gyorsan beazonosíthatjuk a nagy méretű, vagy éppen rég nem használt appokat.

A felület harmadik füle „Könyvtár" névre hallgat, ebben az olyan alkalmazások láthatóak, amelyeket a múltban már telepítettünk, de jelenleg nincsenek fenn a készüléken.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!