Ön bevallaná a bűnösségét online?

Bíróság, bíró, bűnös
Vágólapra másolva!
Bíróságok mindenhol túlterheltek, részben mivel rengeteg papírmunkával jár az apró bűncselekmények adminisztrációja. Idén februárban a probléma részleges megoldásaként az Egyesült Királyság igazságügyi minisztériuma érdekes ötlettel állt elő.
Vágólapra másolva!

Az elképzelés szerint az abszolút piti bűnöket elkövetők egy online felületen is bűnösnek vallhatták volna magukat, ezzel rengeteg munkaórát megspórolva a bíróságoknak.

Ez az ötlet is csak Angliában születhetett meg. Forrás: Origo

A rendszert teljesen automatizáltnak képzelték el a minisztérium munkatársai, azaz a bűnösségük elismerése esetén az elkövetők azonnal megkapták volna a pénzbüntetésüket. Olyan jellegű bűnöket lehetett volna bevallani az online felületen, mint például a

tömegközlekedési eszközökön való bliccelés, vagy az illegális horgászat.

A felhozott vádakat természetesen jogukban állt volna elutasítaniuk a vádlottaknak, ilyenkor klasszikus eljárás indult volna az ügyükben.

A szokatlan ötlet most ismeretlen időre jégre került, ugyanis szerdán a brit parlament alsóháza megszavazta, hogy 2017. június 8-án előrehozott választásokat tartsanak az Egyesült Királyságban. A szavazásokig leáll az összes nem esszenciális jogalkotási munka az országban, csak a választások után kerülhet majd újból a terítékre az ötlet.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!