Vágólapra másolva!
Két év letöltendő büntetést kapott az Egyesült Királyságban a 20 éves Adam Mudd. A fiatal 2013-2015 között több internetes szerverek túlterheléses támadására (DDoS) használható szolgáltatást is üzemeltetett. Eleinte csak a saját iskoláját támadta, ám később másoknak is bérbe adta az eszközeit. Nagyjából 386 ezer fontot, azaz olyan 142 millió forintot keresett az üzletével.
Vágólapra másolva!

Az elsőként létrehozott és legfontosabb szolgáltatása a Titanium Stresser volt, az ügyészség bizonyítékai alapján ezzel összesen 1,7 millió túlterheléses támadást indítottak különféle webszolgáltatások ellen. Ebből Mudd közvetlenül 594-ért felelős, 181 különböző célpontot támadott.

Adam Mudd Forrás: Bedfordshire-i Rendőrkapitányság

További érdekesség, hogy a Titanium Stresser forráskódja képezte annak a másik túlterheléses támadásokra használt szolgáltatásnak az alapját, amellyel a Lizard Squad 2015 karácsonyán megbénította a Sony PlayStation Network és a Microsoft Xbox Live működését.

2015. márciusi letartóztatása után Adam Mudd tavaly októberben mindhárom ellene felhozott vádpontban bűnösnek vallotta magát.

Állítása szerint nem a pénz motiválta, elsősorban elismerésre vágyott.

Az ügyvédje szerint ezt alátámasztja, hogy szinte semmit sem költött el a bevételéből.

A bíró két év javítóintézetben letöltendő büntetést szabott ki az Asperger-szindrómában szenvedő Muddra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!