Lefotózták az Apple önvezető autóját

apple önvezető autó lexus rx450h
Lexus RX450h autóval teszteli az önvezető rendszerét az Apple.
Vágólapra másolva!
Körülbelül két éve folyamatosan érkeznek a pletykák az Apple saját önvezetős autós projektjéről. Elsőként arról volt szó, hogy a Project Titan keretében saját autót is tervez a cég, ám bő egy évvel ezelőtt ez biztosan lekerült a napirendről, jelenleg csak a kocsik önvezető szoftverének elkészítésére fókuszál a cég.
Vágólapra másolva!

Két héttel ezelőtt már sejteni lehetett, hogy újabb mérföldkőhöz ért el a Project Titan, az Apple ugyanis

önvezető járművek közúti tesztelésére kapott engedélyt Kalifornia államban.

Csupán három kocsiról van szó, ami arra utal, hogy a projekten dolgozóknak még csak a vezérlőszoftver alapjait sikerülhetett letenniük az asztalra, eltérő esetben minden bizonnyal több autóhoz kért volna tesztelési engedélyt az Apple.

Lexus RX450h autóval teszteli az önvezető rendszerét az Apple. Forrás: Bloomberg

Így vagy úgy, de nem pazarolja az időt a cég. A Bloomberg exkluzív beszámolója alapján

a héten megkezdődött az önvezető rendszer tesztelése,

megérkeztek az első fotók az Apple által használt autóról. Többek közt a Waymóhoz (Google) és a Zooxhoz hasonlóan az Apple is Lexus RX450h kocsit használ.

A fotókat megvizsgált szakértő szerint látszólag nincs egyedi készítésű hardver az Apple önvezető tesztautóján, a mérnökök piacon kapható hardverekből legózták össze a szenzorrendszert.

Forrás: Bloomberg

A felszerelés ékkövét a Velodyne Lidar csúcskategóriás lézeres távolságmérője jelenti, de akad még az autón legalább két radar, és persze jó néhány kamera is.

A különleges felszerelésüknek köszönhetően szokatlan megjelenésű önvezető autók lassan már nem mennek látványosságszámba a Szilícium-völgyben, Kalifornia közlekedési hatósága mostanra 30 vállalatnak adott engedélyt a járművek közúti tesztelésére.

Első körben az Apple vélhetően licencelni fogja majd más autógyártóknak az önvezető rendszerét, hiszen az autóiparba nem lehet csak úgy a semmiből pár év alatt betörni.

A teljesen saját autó tervezése és gyártása a legjobb esetben is hosszú távú célkitűzés lehet a vállalat számára.

Az Apple nem kívánta kommentálni a Bloomberg beszámolóját.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!