Európában is elérhető lesz a Nokia 6 csúcskiadása

nokia 6
aaaa
Vágólapra másolva!
Szerencsére ez a modell is megkapta az autofókuszos előlapi kamerát.
Vágólapra másolva!

Néhány héten belül megkezdődik az Android operációs rendszerű, a HMD Global által jegyzett Nokia okostelefonok európai forgalmazása. Eddig három okostelefont jelentett be a vállalat: a Nokia 3 belépőkategóriás, a Nokia 5 alsó-középkategóriás, míg a Nokia 6 középkategóriás.

Nokia 6 Forrás: Origo

A Nokia 6 már az év eleje óta kapható a kínai piacon, azonban eddig arról volt szó, hogy az európai kiadása három módon is eltér a Kínában forgalmazott modelltől: 4 GB helyett 3 GB rendszermemóriát kapott, 64 GB helyett 32 GB háttértárral rendelkezik, ezekért cserébe viszont autofókuszos az előlapi kamerája.

A PhoneArena beszámolója szerint lesz egy kivétel a szabály alól, ugyanis

az európai „Arte Black" kiadásban megmaradt a 4 GB / 64 GB konfiguráció.

Szerencsére előlapi autofókuszos kameráról sem kell majd lemondaniuk a modellt választóknak.

Emlékeztetőül a készülék további érdekesebb specifikációi: 5,5 hüvelykes és 1920×1080 pixeles IPS érintőkijelző, 8 / 16 megapixeles kamerák, LTE és NFC, ujjlenyomat-olvasó, Qualcomm Snapdragon 430 lapkakészlet, 3000 milliamperes nem cserélhető akku, Android 7.1.1 operációs rendszer.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!