Mobilgyártókkal küzd alkatrészekért a Nintendo

nintendo switch
Vágólapra másolva!
A Nintendo nagyon ráerősítene a Switch konzol gyártására, azonban ehhez komolyan meg kell küzdenie az általános alkatrészhiánnyal és a legnagyobb mobilcégekkel is. A helyzet tehát nem egyszerű.
Vágólapra másolva!

A Nintendo márciusban megjelent új konzolja, az asztali és hordozható formában is használható Switch hirtelen hatalmas népszerűségre tett szert. A konzol iránti igény még magát a Nintendót is meglepte, így a vállalat arról tájékoztatta a befeketőit, hogy a korábban jelzett évi 8 millió példány helyett már inkább 16 milliót állítanának elő.

Azonban úgy látszik, még ezzel sem elégedne meg a vállalat, így a jövő márciusban véget érő üzleti évben összesen 18 millió Switch konzol legyártását tervezik, hogy kielégítsék a vásárlók igényeit.

Márpedig utánpótlásra minél hamarabb szükség lenne, ugyanis a konzol számos piacon (így például Észak-Amerikában) szinte egyáltalán nem kapható, az elérhető készleteket ugyanis azonnal felszippantották a vásárlók.

A Nintendo ugyan június 16-ra, a húzójátéknak szánt ARMS megjelenésére ígért egy újabb nagy szállítmányt, gyaníthatóan ez sem fog sokáig kitartani, ráadásul a vállalatnak fel kell készülnie az ünnepi szezonra, ahol minden bizonnyal slágertermék lesz a Switch - főleg, hogy addigra olyan játékok megjelenését is ígérik a japánok, mint az új Mario.

A Nintendo Switch számos olyan alkatrészt használ, melyek a mobiltelefonokhoz is szükségesek. Forrás: Nintendo

Lehet, hogy csak álom marad

Éppen ezért a Nintendo tájékoztatta is a beszállítókat, hogy a következő 12 hónap során több alkatrészre lesz szüksége.

A probléma viszont, hogy több beszámoló szerint is komoly alkatrészhiánnyal kell megküzdenie gyakorlatilag a teljes iparágnak.

A legfontosabb hiánycikkek az adattárolásra használt NAND-alapú flash memóriák, az LCD-kijelzők és a rezgőmotorok. A jelenleg éppen elég rossz helyzetben lévő, éppen ezért a NAND-gyártásra komolyan támaszkodó Toshiba például közölte, hogy a piaci igények messze meghaladják a gyártókapacitásukat, és ez a helyzert valószínűleg egész évben fenn fog állni.

A probléma, hogy a Switch konzollal (mivel alapvetően egy hordozható gép)

a Nintendo jelenleg ugyanazokért a komponensekért harcol, mint a legnagyobb telefongyártók, így például az Apple is.

Az amerikai vállalat iPhone 7-es modelljei továbbra is nagyon népszerűek, ráadásul a vállalat idén dobja majd piacra az iPhone tizedik évfordulójára készített, a rajongók által már epekedve várt új telefonját, amihez a cég szintén rengeteg beszállítót leköt.

Ezen kívül piaci elemzők rámutattak arra is, hogy a legnagyobb telefongyártók

egész egyszerűen jobb ajánlatokat tudnak adni a beszállítóknak, mint a Nintendo.

A játékkonzolokat hagyományosan elég kevés (vagy nulla) haszonnal árulják a vállalatok, hogy minél gyorsabban minél nagyobb felhasználói bázist tudjanak kiépíteni, és aztán az eladott játékokból profitáljanak. Éppen ezért a Nintendo nem nagyon engedheti meg magának, hogy drágábban vegyen alkatrészeket, de könnyen lehet, hogy mégis rákényszerül majd.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!