Az eredeti Super Mario kevesebbet helyet foglal, mint ez a kép

super mario
Vágólapra másolva!
Néha érdemes megállni pár pillanatra, és elgondokozni, hogy mindössze az utóbbi két évtizedben mennyit fejlődött a techológia.
Vágólapra másolva!

A szekrény méretú számítógépektől eljutottunk odáig, hogy brutális számítási teljesítményű eszközöket hordozhatunk a zsebünkben, és ma már a fejlesztők és a felhasználók is több gigabájt tárhellyel és memóriával gazdálkodhatnak.

A világ egyik legnépszerűbb játéka negyedannyit foglal, mint ma egy átlagos fénykép. Forrás: Play 24/7

Persze, ha ma megkérdezünk egy fejlesztöt, akkor most is azt fogja mondani, hogy memóriából sosem elég, de a tárhely azért már eléggé olcsó. Azonban nem volt ez mindig így, főleg nem a játékkonzolok esetében, ahol jellemzően mind a memória, mind pedig a háttértár (a cartridge, vagyis a "kazetta") aranyat ért, így a játékok készítőinek úgy kellett spórolni és trükközni, ahogy csak tudtak.

Éppen ezért telitalálat a Play 24/7 által készített kép (ami egy korábbi, angol nyelvű mém magyarra fordítása), amely rámutat arra, hogy mennyit változott a helyzet:

régen egy egész játékot ki tudtak hozni 32kbyte tárhelyből, manapság már egy mezei fotó is ennek sokszorosát foglalja.

Persze, az összevetés nem teljesen korrekt, hiszen egy játék által megjelenített képet összeállítani egészen más, mint egy fényképet, de azért nagyon elgondolkodtatóan mutatja meg, hogy honnan indultunk és hová jutottunk. Ma egyébként egy átlagos csúcskategóriás játék akár 30-50 gigabájtot is foglalhat, de amelyiket alaposan kigyúrták a 4K-s felbontásra és az ehhez illeszkedő grafikai színvonalra, az megütheti akár a 100 gigabájtot is.,

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!