Rádupláz a jelenlegi maximum másolási sebességre.

Az elmúlt két évben végre elkezdett terjedni az USB kapuba „fordítva" is bedugható Type-C csatlakozó, első körben a felső kategóriás okostelefonokban jelent meg. Egyelőre sajnos óriási a káosz az egész technológia körül, például az új kapuval szerelt mobilokat vásárlók még abban sem lehetnek biztosak, hogy USB 3.1 szabványú a készüléken lévő aljzat. Könnyen elképzelhető, hogy valójában USB 2.0 vezérlő bújik meg mögötte, így nem csak az adatmásolási sebesség terén érheti csúnya meglepetés a fogyasztókat, de a készülék töltési sebessége is elmarad majd a várttól.

Forrás: Intel

Persze ezek a problémák idővel megoldódnak majd, közben pedig folyamatosan fejlődik a technológia is. Az USB Type-C csatlakozóért felelős munkacsoport most bejelentette a csatlakozó esetében használhatóvá váló USB 3.2 protokollt. Az USB 3.2 specifikációi várhatóan szeptemberben fognak ténylegesen véglegesedni, így legkorábban jövőre kerülhetnek piacra a szabványt támogató eszközök.

Az új szabvány legfontosabb tulajdonsága, hogy bevezeti a kétsávos működési módot, ezzel pedig megduplázza a maximum adatátviteli sebességet. A jelenlegi USB 3.1 szabvány legfeljebb 10 Gbps átviteli sebességre képes az USB-C kábeleken keresztül, azonban USB 3.2 már 20 gigabit/s tempót is diktálhat.

Ha összekötünk majd két USB 3.2 Type-C portos eszközt, akkor elméletileg akár olyan 2 GB/s tempóval is másolhatóak lesznek köztük a fájlok.

Ezen felül az áramszállítási kapacitás terén is hoz némi előrelépést az USB 3.2, azaz gyorsabban lesznek tölthetőek vele az eszközök, de az ezzel kapcsolatos részletek még nem ismertek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!