Országszerte haldoklik a UPC internetszolgáltatása - frissítve

Vágólapra másolva!
Hajnal óta hangos a közösségi média a dologtól. A Twitteren és a UPC Facebook-oldalán panaszkodnak a szolgáltató előfizetői, hogy képtelenek felcsatlakozni a világhálóra.
Vágólapra másolva!

A bejegyzések területi megoszlása alapján a probléma nem lokális, hiszen Budapest mellett, számos vidéki nagyvárosból jelentették a kimaradást. Az érintett területek között van Nagykanizsa, Sopron, Székesfehérvár, Tatabánya, Vác és Szombathely is. Hajnalban a szolgáltató ügyfélszolgálata rendszerkarbantartásra hivatkozott, azonban a bejegyzések szerint azóta sincs internet.
Akadnak olyan bejegyzések, amik szerint a szolgáltatással korábban is voltak problémák, egy felhasználó szerint:

A szolgáltató jelezte, hogy a hiba kijavítása megtörtént,így az oldalaikra érkező hibajelentések már csak elszigelt esetek lehetnek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!