Az iPhone X kapcsán viccelődik a Huawei

huawei honor 9 okostelefon android
Vágólapra másolva!
A gyártó nagy erőkkel próbál felhajtást csapni a következő csúcsmobilja körül.
Vágólapra másolva!

Szokás szerint rengeteg csúcsmobilt hozott már az idei év, azonban még nincs vége a mókának, október 16-án ugyanis bemutatkozik a Huawei Mate 10 is. A cég ennek megfelelően megkezdte a reklámkampányának előkészítését, és elővette egy kis szurkálódás erejéig az Apple-t. A mobilgyártók aránylag gyakran nyúlnak ehhez az eszközhöz: viccelődnek a konkurensek termékein és a botrányain, esetleg szimplán csak meg kívánják lovagolni a frissen bejelentett eszközeik körüli felhajtást.

A kép csak illsuztráció (Huawei Honor 9) Forrás: Origo

A Huawei most az iPhone X arcfelismeréses rendszerén nevetgélt: a rövid videóban egy bohóc próbálja hitelesíteni magát, majd igencsak szomorú lesz, hogy nem sikerül. A bohóc figurával senkit sem kíván sértegetni a Huawei, a videó címe és hashtagje sokat árulkodik a szándékról: „Nézzünk szembe vele: nem mindenkinek jó az arcfelismerés. #AzIgaziMItelefon". A hashtagben lévő szójáték persze nem működik a fordítás miatt, íme az eredeti: #TheRealAIPhone.

Mindebből két dolog tűnik biztosnak: egyrészt a Huawei Mate 10 rendelkezni fog ujjlenyomat-olvasóval, másrészt pedig a telefon gépi tanulásra és mesterséges intelligenciára épülő funkciókat is kap.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!