Megújul a Sony Xperia mobilok kinézete

sony xperia x android okostelefon
Sony Xperia X
Vágólapra másolva!
Már negyedik éve néznek ki körülbelül ugyanúgy a gyártó készülékei.
Vágólapra másolva!

A telefonok esztétikájának megítélése rendkívül szubjektív téma, azonban a Sony által még 2013-ban bevezetett OmniBalace dizájnyelv általánosságban véve pozitív fogadtatásban részesült, még ha egyesek valamiképp kissé jellegtelennek is érezték.

Sony Xperia X Forrás: Sony

Így vagy úgy, de a Sony már negyedik éve használja ugyanazt a formatervet, mostanra pedig objektíven is megkopott az OmniBalace fénye. Szerencsére hamarosan új szelek fújnak majd, a Sony Mobile indiai kirendeltségének vezetője az Indian Express kiadványnak (via PhoneArena) nyilatkozva megerősítette, hogy a következő generációs Xperia okostelefonok kinézete már egy újabb formatervezési nyelv alapján készül.

Ezen felül Kenichiro Hibi utalt rá, hogy jövőre a Sony is bevezetheti az idén nagy divattá vált minimális kijelzőkeretet és 2:1 képarányú megjelenítőt. A spekulációk alapján az első megújult külsejű Xperia okostelefonok talán a jövő február végén kezdődő Mobile World Congress szakkiállításon mutatkozhatnak be.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!