Valós időben fordít a Google fülhallgatója

2017.10.05. 16:07

Elsősorban turistáskodás közben jöhet jól a funkció.

Az elmúlt években a Skype legnagyobb újítása a valós idejű fordítás volt, a funkciót bekapcsolva két eltérő nyelven beszélő személy is képessé vált csevegni egymással, a mondandójuk feliratozva jelenik meg a csevegőpartnerük kijelzőjén. A gépi fordítás persze távol van a tökéletestől, de ettől még egy igazán forradalmi fejlesztésről van szó.

Google Pixel BudsForrás: Google

A Pixel 2 mobilok és a Pixelbook laptop mellett a Google tegnap bejelentette az első saját márkás fülhallgatóit is. A Pixel Buds legnagyobb előnye, hogy az oldalán lévő érintőfelülettel közvetlenül aktiválható a Google Asszisztens, azon keresztül pedig elérhető többek közt a Google Fordító is.

A felhasználók képesek valós időben tolmásolni két beszélt nyelv között a fülessel, ami például a külföldi turistáskodáskor igencsak hasznosnak bizonyulhat.

A Google szerint úgy működik a rendszer, hogy a felhasználó a saját anyanyelvén elmondja a mondandóját a füles mikrofonjába, majd a telefon hangszóróján keresztül hallható lesz a szövegének másik nyelvre lefordított változata. Ezután a beszélgetőpartner elmondhatja a maga mondandóját a telefon mikrofonjába, ami a gépi fordítás után a fülesben lesz meghallgatható.

Google Pixel BudsForrás: Google

Elméletileg 40 nyelv között működik oda-vissza a fordítás, azonban pontos listát egyelőre nem közölt a vállalat. A fordítási funkcióhoz Google Asszisztenst támogató, legalább Android 6.0 rendszerű telefonra van szükség. Természetesen klasszikus Bluetooth headsetként is használható, ehhez minimum Android 5.0 vagy iOS 10 rendszerű mobilra van szükség.

A vezeték nélküli Pixel Buds akkus üzemideje 5 óra, USB-C porton keresztül tölthető. A füleshez jár egy gyári tok, ami ötletesen beépített akkut is tartalmaz, öt alkalommal feltölthető vele a fülhallgató beépített telepe.

A füles már előrendelhető az Egyesült Államokban, a Google 159 dollárt (olyan 42 ezer forintot) kér érte.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!