Teljesen ráfeküdt a hardverekre a Google

Vágólapra másolva!
Az eddig leginkább internetes szoftvereiről és az Androidról ismert vállalat persze évek készít már hardvereket is, azonban azt maga a Google is elismerte, hogy korábban ez nem volt kifejezetten fontos része a vállalatnak. Leginkább referenciatermékeket raktak össze, amivel megpróbáltak iránymutatást adni az iparágnak abból a szempontból, hogy miként lehet érdemes integrálni a Google szoftvereit a különböző készülékekkel.
Vágólapra másolva!

Ez azonban mostanra alaposan megváltozott, a vállalaton belül már rengeteg mérnök foglalkozik új hardverek tervezésével, és persze nem olyan rég vette át a Google gyakorlatilag a HTC teljes telefongyártó részlegét. A Google igazi termékeket akar letenni az asztalra, amit már nem csak a szoftver miatt veszünk meg, de persze az továbbra is nagyon fontos. A vállalat ugyanis a rendelkezésére álló rengeteg adat, a sok kiforrott szolgáltatás, valamint a mesterséges intelligencia folyamatos kutatásának hála lépéselőnybe kerülhet, ebben pedig nem akar várni gyártópartnereire.

Ennek megfelelően tegnap több újdonságot is leleplezett a Google, melyek közül a Pixel 2 telefonokról már külön beszámoltunk, most pedig bemutatjuk a többieket. Az majdnem mindegyikben közös, hogy erősen támaszkodnak a Google Asszisztensre, aminek nagyon fontos szerepet szán a vállalat, hasonloóan, mint ahogy az Amazon teszi ezt az Alexával.

Google Pixel Buds

Furcsa ezt leírni, de a bemutatott termékek közül messze a legérdekesebb a cég új bluetooth-os fülhallgatója volt. A létrehozására első sorban azért volt szükség, mert most már a Pixel 2 telefonokon sincs fülhallgató kimenet, de a Google eggyel tovább is ment.

Az egy dolog, hogy egy érintéssel aktiválhatjuk az Asszisztenst és kiadhatunk hangutasításokat. Ami azonban igazán megdöbbentően tűnt, hogy a fülhallgató, az Asszisztens, a Google Translate és a gépi tanulás mágikus egyvelegéből az jött ki, hogy ez a kis bigyó élőben tudja tolmácsolni a különböző nyelveket.

Induláskor rögtön 40 nyelv lesz támogatott, és habár az élmény elsőre valószínűleg nem lesz tökéletes, amilyen ütemben fejlődik a Google Translate és a gépi tanulás, ez az egész hamarosan megváltoztathatja a külföldi utazásokat, vagy éppen a más anyanyelvűekkel folytatott megbeszéléseket.

Forrás: Google

Google Pixelbook

Egyértelművé vált, hogy a hardveres vonal a Pixel elnevezést fogja tovább vinni a telefonok sikere után, így az új laptopot Pixelbooknak hívják. Ez valójában túl sok meglepetést nem tartogat, ugyanis egy csúcskategóriás Chromebookról van szó, amihez hasonlít egy ideje már nem készített a Google, úgyhogy ideje volt a frissítésnek.

A PIxelbook tehát Chrome OS-t futtat, és elérhető a jelenlegi legmodernebb Intel Core i5-ös és Core i7-es proceszorokkal is. Érdekessége, hogy még a legnagyobb változatnak sincs szüksége aktív hűtésre, így a laptop teljesen néma működést garantál.

A 12,3 hüvelykes kijelzőt teljesen hátra lehet hajtani, ilyenkor kvázi tabletként funkcionál, és külön lehet vásárolni hozzá egy érintőtollat 99 dollárért. Ezt a Google a Wacommal közösen fejlesztette ki, és az ígéretek szerint nagyon pontos lesz, ráadásul gépi tanulás segítségével meg tudja majd tippelni (például írás közben), hogy merre fog tovább menni a toll hegye, így még tovább tudja majd csökkenteni a késleltetést (legalábbis annak az érzetét).

Forrás: Google

Google Home Mini és Google Home Max

Két otthoni okoshangszóróról van szó, a nevüknek megfelelően eltérő méretben. A Google Home Mini a belépőszintet képviseli a maga 49 dolláros árával, de az első beszámolók szerint meglepően jól tud szólni, annak ellenére is, hogy ilyen picike.

A Google Home Max méretei alapján már az Amazon Echo Plus és a hamarosan érkező Apple HomePod ellen indul majd harcba. Ebbe már sztereó hangszóró, valamint két mélysugárzó is került, így a hangminőségre vélhetően nem lesz panasz, az ára pedig 399 dollártól indul.

Természetesen mindkettőbe beépítették a Google Asszisztenst, és mindkettő kapott mikrofonokat, így bátran kérdezhetünk tőlük, és remélhetőleg válaszolni is tudnak.

Forrás: Google

Google Daydream View

A cég kiadott egy új verziót a telefonnal működő VR-os sisakból is. Igazából egy kisebb frissítésről van szó, aminek köszönhetően jobb, minőségibb pántok jutottak rá, és szélesebb betekintési szögre ad lehetőséget.

A Google vélhetően nem szeretné, ha a felhasználó rossz virtuális valóságos élményt kapna, így a Daydream View csak viszonylag kevés, és elég drága telefonnal működik. Ezek konkrétan a Galaxy Note 8, a Galaxy S8, az LG V30, és persze a Pixel 2.

Mindezért 99 dollárt kér el majd a Google, a forgalmazása pedig novemberben kezdődik.

Forrás: Google

Google Clips

Talán ez a kis kamera az, aminek a bemutatását legkevésbé sem vártuk volna a Google-től, de egészen ötletesnek tűnik. Egy olyan kameráról van szó, amihez már gyakorlatilag ránk sincs szükség, ugyanis magától tud fotókat készíteni (de azért van rajta egy elsütő gomb is, ha esetleg néha mégis mi szeretnénk megmondani neki, hogy mit fotózzon).

Mivel maga a kamera nagyon pici és könnyű, ráadásul tettek rá egy kis csíptetőt, így feltehetjük például a nadrágunk zsebére, vagy a pulcsinkra. Innentől kezdve pedig ahogy járunk-kelünk, a kamera a gépi tanulás segítségével megától kitalálja, hogy mit vagy kit lenne érdemes lefotóznia. Videót rögzíteni is tud, de csak hang nélkül, hogy ne merülhessen fel a lehallgatás lehetősége.

Innentől kezdve tehát nem kell a nyaralásunkat a fényképezőnk mögött töltenünk, elég lesz csak élveznünk az egészet, a Clip pedig lefotózza, amit érdemes.

Forrás: Google

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!